GLOSSZA


A blog elköltözött - mindjárt átirányítunk

2014. október 10. 15:49 - B.Log

Kicsoda az a Kothencz János?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Szeged fideszes polgármesterjelöltjéről csupán annyit ír mostanában a sajtó, hogy gyermekvédelmi szakember, pedig ennél többet érdemelne a háttere. Azt az Ágota® Alapítványt (így, copyrightos r-rel), amelynek vezetője és fő szakértője, ő maga alapította mindössze 29 évesen, egy hittudományi és egy pedagógus diplomában a zsebében és állami gondozotti múlttal a háta mögött (akkoriban kapta meg a KDNP-s politikus Harrach Péter protezsáltjaként Szeged városának az ifjúságreferensi posztját is). Hozzá kapcsolódik a katolikus egyház Szeged-Csanád megyei Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója is, ennek ugyanis Kothencz a főigazgatója. Kothencz katolikus hittudományi affinitása, illetve a katolikus dogmákhoz való hűsége csakugyan meghatározza a tevékenységét:
- 25 millió forintot kapott az Ágota Alapítvány az eredetileg Soltész Miklós KDNP-s szociális államtitkár által 2011 tavaszán 110 millió forintból indított abortuszellenes plakátok újabb felhasználására. A plakátok egyik szépséghibája

mellett, hogy persze 12 hetesnél idősebb magzattal kampányolnak) az volt, hogy az esélyegyenlőség elősegítésére biztosított EU-s forrásokból finanszírozta a tárca. Mindesenetre az Emberi Erőforrás Minisztériuma és az Ágota Alapítvány jóvoltából ugyanezekkel a plakátokkal 2013-ban újfent beborította a várost.
- Bedolgozott Kothencz alapítványa a Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere által a nevelőszülőkre kötelezően kirótt 400 órás továbbképzési programba is, amelyre 5,3 milliárd EU-s pénzt fordít a kormány. Aki nem végzi el a 400 órás tanfolyamot (ráérő szabadidejében, saját költségén utazva), annak a nevelt gyerekekit kiszakítják a családból még akkor is, ha elhúnyt rokona gyermekét neveli a nevelőszülő.
- Az alapítvány szakmai munkáját is meghatározza a katolikus elkötelezettség: az alapítvány deklarált (!) célja az állami gondozott gyerekek megtérítése, mégpedig úgy, hogy aktívan keresik a módját annak, hogy az állami gondozott gyerekek közelébe jussanak.

Namármost ennek a katolikus dogmák iránti átható hűségnek annyiban van jelentősége Szeged lakossága szempontjából, hogy a polgármester sokmindenkinek a munkáltatója. Pl. annak a dolgozónak is, aki a tanácsadást biztosítja azoknak, akik abortuszhoz szeretnének jutni és nincs pénzük Bécsbe vagy Szlovákiába menni ezért a szolgáltatásért.

A Vásárhelyi Hírhatár korábban egyébként így jellemezte Kothencz Jánost:
"Figyelemreméltó Kothencz János sokrétűsége. Mint ahogy korábban is megírtuk, Kothencz János a Szeged-Csanádi Egyházmegye gyermek és ifjúságvédelmi főigazgatója, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató igazgatója és egyben a szolgáltató felügyeletét is saját maga gyakorolja, derül ki az alapító okiratból. Az ÁGOTA Alapítványt (magánalapítvány) – mely részben finanszírozza a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatót – Kothencz János alapította 2002 márciusában. Az alapítási vagyon összege: 100.000 Ft. Gyakorlatilag Kothencz János alapítványa részben finanszírozza azt az intézményt, melyet Kothencz János vezet, de az ellenőrzést is maga Kothencz János végzi, sőt az alapítvány kuratóriumának az elnöke  is. Hogy a beteljesülés ne maradjon el Kothencz János az Ágota Alapítvány Felnőttképző Intézményének az igazgatója is, mely aktív részese lesz a nevelőszülők felkészítésének. No comment."

 

komment
süti beállítások módosítása