Tekintettel arra, hogy úgy tűnik, errefelé már alig ismeri valaki a fenti fogalmak jelentését, nézzük őket végig. Kezdjük a demokráciával, és majd folytatjuk a feminizmussal és a szabadsággal.
A demokrácia lényegét tekintve semmi más, mint az önrendelkezéshez való jog kiterjesztése a közügyekre. 

Feminizmusból mint társadalmi mozgalomból annyiféle van konzeratív-kereszténytől ultrabalos és anarchistáig, hogy ezeket itt még csak fel sem sorolom. Részleteiben egymásnak ellent is mondanak a törekvéseik, azonban van egy nagy filozófiai közös nevezőjük: úgy gondolják, a nőket is megilleti az a jog, hogy saját sorsuk felől döntsenek. Azaz
a feminizmus lényegét tekintve semmi más, mint az önrendelkezéshez való jog kiterjesztése a nőkre. 

Az önrendelkezés egy nagyon sajátos alapérték, és az összes szabadságjog közül a legfontosabb: ebből vezethető le minden más alapvető emberi jog az emberi méltósághoz való jogtól a szólásszabadságig és a lelkiismereti szabadságig. Sajátos jelenség ez az önrendelkezés: akkor érvényesül a legteljesebben, amikor a lehető legtöbb embernek a lehető legtöbbet adunk belőle. Ez egyben az önrendelkezés és az abból származtatott többi szabadságjog (így a vallás-, szólás- és véleményszabadság) határait is kijelöli: akkor van belőlük a legtöbb, amikor senki nem próbálja korlátozni másnak a jogait (ergo a szólásszabadság joga nem védi az olyan véleményeket, amelyek szerint X-et vagy Y-t meg kellene fosztani jogaitól, vagy helyes volt kiírtani őt). Attól nem lesz több önrendelkezésed, ha a másnak a szabadságjogaiba gázolsz bele: mert az már nem a te _ön_rendelkezésed, hanem más fölött próbálsz rendelkezni, amivel az "összes önrendelkezés" kevesebb lesz: a tied nem nőtt, másé viszont csökkent, ergo összességében kevesebb. - Amivel el is érkeztünk a filozófiai liberalizmusig, aminek épp az a lényege, hogy nem pofázunk bele mások dolgaiba (amíg az a valaki nem pofáz bele mások dolgába). 

Persze a puding próbája az evés: Ha olyanok a a körülmények, hogy a férj vagy a rendőr büntetlenül felpofozhat, ha félő, hogy éhenhalunk, ha a főnökünknek nem tetszik a véleményünk vagy ha nem csinálunk elég gyereket az államnak, vagy ha kirakják a gyereket a gimiből, mert nem járunk templomba, vagy ha egyszerűen nem lehet hozzájutni hiteles információkhoz, akkor írott malaszt marad bármilyen szabadságjog, hiszen döntéseinket ekkor nem legjobb tudásunk, hanem legfőbb félelmeinknek engedve hozzuk meg. A mindenféle jogi garanciák (hatalmi ágak szétválasztása, törvény előtti egyenlőség, médiaszabadság) mellett éppen emiatt a demokrácia egyik alapfeltétele az egyén túlélését biztosító szociális háló: ha a választópolgárok egy része közmunkát osztó földesuraktól vagy családjuk jóindulatától függ, akkor megette a fene a demokráciát, főleg a helyi önkormányzatot illetően.

Namármost persze a szabadság, az önrendelkezés és a demokrácia nem könnyű kenyér: felelősséget kell vállalni magunkért, és csak saját magunkat hibáztathatjuk rossz döntéseinkért. Érthető, hogy van, akinek ehhez nem fűlik a foga, és inkább másra hárítaná a felelősséget. Ez a vágy életeti az illiberális demokratát, a vallásos hívők egy részét és az antifeminista nőt: sokkal, de sokkal kényelmesebb egy megszokott, bevált kerethez igazítani életünket, mint felelősséget vállalni döntéseinkért.

Persze szép kis abszurd, amikor az illiberális demokrata és az antifeminista nő a szólásszabadság jogával élve kampányol olyan ideológiák mellett, amelyek épp az ő szólásszabadságuk alapját ássák alá. Kevés hiteltelenebb alak gondolható el, mint az fejkendős/arcfátyolos nő, aki a szólás- és vallásszabadságra hivatkozva egy olyan ideológia érvényre juttatására törekszik, amely épp az ő szólás- és vallásszabadságot (és azok alapját, az egyén önrendelkezéshez való jogát) tagadja. A teljes körűen kiteljesedett feminista-liberális-szolidáris demokráciában az a szép, hogy annyira nyitott, hogy az illiberális demokraták és az antifeminista nők is megtalálhatják benne a helyüket. Hiszen semmilyen akadálya nincsen annak, hogy az antifeminista nő életének minden döntését az apjára, majd az apja által számára kiválasztott férjre bízza és lelki atyjával határoztassa meg, hányszor szül és mikor, ahogy az illiberális demokrata férfinak vagy nőnek is jogában áll a választásokkor engedelmesen arra szavazni, akit plébánosa vagy az általa illetékesnek tekintett földesura kijelölt neki. Amikor azonban ezek a nők és férfiak felszólalnak, érdemes szem előtt tartani, hogy az ő álláspontjuknak a szó legszorosabb értelmében hiányzik az alapja: az egyén önrendelkezése melletti elkötelezettség, amely a szólásszabadság alapját képezi. Éppen ezért egy válaszom van számukra: Ha nekik teher a szabadság, nyugodtan hagyanak másokat dönteni az ő életükről - két feltétellel: 1. ezt ne akarják kötelezővé tenni, hiszen azzal aláássák azokat az alapokat, amelyeken állva épp felszólalnak, és 2. az antifeminista nők legyenek következetesek és húzzanak haza a konyhába unokát szülni - ne éljenek olyasfajta feminista vívmányokkal, mint amilyen a nő nyilvánosság előtti véleménynyilvánítása, hanem maguk helyett küldjék csak szépen gyámjukat/férjüket/urukat, hogy az majd elmondja helyettük az ő véleményüket.