Szögezzük le: a szülő is csak ember, és ennél fogva egyáltalán nem kell tökéletes szülőnek lennie. De könnyebben, kevesebb erőfeszítéssel és kevesebb kudarccal leszel „elég jó” szülő, ha a gyerekvállalás előtt nemcsak a folsav-zabálásra, a gyerekszoba-berendezésre és a névválasztásra gondoltok, hanem még a gyerekvállalásról hozott döntés előtt láttok neki a felkészülésnek.

Szülőként lényegében három feladatod van:

- anyagi értelemben kell gondoskodnod a gyerekedről: el kell látnod étellel, ruhával, tiszta és meleg lakással, egészségügyi ellátással stb.,
- segítened kell abban, hogy feltalálja magát a világban, és
- biztonságérzetet, kiszámíthatóságot kell adnod neki. 

Ebből általában a harmadikkal foglalkozunk a legkevesebbet, pedig az első kettőhöz több a segítség (családi adókedvezmények, díjmentes egészségügyi ellátás, ill. az oktatási rendszer). A harmadik a nehezebb és ez az, amit még azelőtt kell megalapoznod, hogy egyáltalán gondolkodnál azon, hogy megbízható védekezés nélkül szexelnél: 

- Nőjj fel, állj saját lábra és növessz gerincet! Függetlenedj érzelmileg és anyagilag is a szüleidtől, gyerekkori traumáidtól és a társadalmi elvárásoktól is, sőt, bizonyos szinten a párodtól és a majdani gyerekedtől (!). Tanuld meg az érzelmi kötődéseidtől és traumáid torzításaitól függetlenül szemlélni és mérlegelni az eseményeket. Lehet, hogy egy adott kérdésben épp annak nincs igaza, akit jobban szeretsz (mondjuk pl. a tanító néninek van igaza a gyerekeddel szemben, az apósodnak saját anyáddal szemben, vagy az általad utált apádnak van igaza a pároddal szemben). Nagyon sokan – saját magadat beleértve, mert hát ugye ki illetékesebb, mint te, a szülő... – mindent baromira jobban fognak tudni a gyerekneveléssel kapcsolatban, és szellemileg és érzelmileg függetlennek kell lenned ahhoz, hogy ne csak jót akarj a gyerekednek, hanem fel is tudd mérni, mi az, ami az adott helyzetben mindent (a saját emberi igényeidet is) összevéve mindenkinek a legjobb. Ha hagyod magad zsarolni érzelmileg vagy anyagilag, netán az anyai/apai szerepeddel, ha engeded, hogy a nagymama cseszegesse a párod vagy az egyik gyereket előnyben részesítse a másikhoz képest, mert szükségetek van rá bébiszitternek, ha a munkahelyeden átmész csúszómászóba és szakmailag vállalhatatlan dolgokat művelsz, mert „el kell tartanod a családod”, ha hajnali egyig a konyhában gürizel, mert mit szólnak, ha bolti sütit visz a gyereked az oviba, ha beíratod a gyereked hittanra és képmutatást követelsz tőle, ha cserben hagyod a kollégáidat, mert lecsesz a pedagógus, ha nem vagy ott zárás előtt egy órával a gyerekedért (és ha magára hagyod a szülőtársad ezekben a küzdelmekben!), de akár, amikor eladod a szavazatod egy zsák krumpliért, egy kis CSOK-ért vagy adókedvezményért - akkor nem vagy elég érett és független személyiség ahhoz, hogy elég jó szülő lehess. Mégis, mitől érezné a gyereked azt a biztonságot, ami minden gyerek legalapvetőbb érzelmi szükséglete, mitől érezné, hogy benned támaszra és védelemre lelhetne, amikor azt tapasztalja, hogy te félsz, manipulálható és zsarolható vagy (sőt, még ő mint kisgyerek is tud zsarolni), meghúzod magad, hisztizel, zsarolsz, manipulálsz és képmutató vagy?

- Megfelelő szülőtársat válassz. Akibe éppen huszon-harmincon évesen szerelmes vagy, abból – még ha felnőtt is és van is gerince - nem lesz automatikusan elég jó szülő. Külön-külön kezeld a szerelmet/szexuális vágyat/párkapcsolatot-házasságot és külön a gyerekvállalást. Nem kell minden szerelmet egy gyerekkel beteljesíteni - ha gyerek nélkül nem teljes az a szerelem, akkor az egy feltételes szerelem, ami nem elég szilárd alap a gyerekvállaláshoz. Ne erőltesd a gyerekvállalást olyasvalakivel, aki csak a te kedvéért menne bele (magyarán az elvesztésedtől való félelmével belezsarolod olyasmibe, amit magától nem szeretne) – érzelmileg zsarolható ember nem való szülőnek (ahogy zsaroló sem). Olyasvalakivel vállalj gyereket, akire bármikor rá mered bízni a gyerekedet, aki egyedül is el tudná látni, el tudná tartani és fel tudná nevelni – olyasvalakivel, akivel akkor is együtt fogadsz tudni működni szülőként, ha párként szétváltok. Mert nem akkor mondasz csődöt szülőként, ha elválsz, hanem akkor, ha olyasvalakivel csinálsz gyereket, akire nem tudod tiszta szívvel bármikor rábízni, és akire nem számíthatsz bármikor, mint társszülőre. 

- Gondold át a motivációidat, mert a gyerek nem való sem eszköznek, sem pótszernek:

- Meghalt valakid? - Békülj ki azzal a gondolattal, hogy aki megfogan, az meg is fog halni és ez a te gyerekedre is igaz. A higiéniai viszonyoknak (csatornázás, víztisztítás) és az orvostudomány fejlődésének, különösen az oltásoknak és az antibiotikumoknak köszönhetően abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy ritkán kell végignéznünk azt, ami még a 19. században is mindennapos volt: hogy egy gyerek meghal. Mindmáig azonban mindennapos dolog a spontán vetélés a terhesség elején (és még mindennaposabb, hogy egy zigóta el sem jut a terhességig, azaz a szülők még csak észre sem veszik, hogy fogantatás történt!), és ma is megesik, hogy a terhesség vége felé hal meg egy baba. Akkor sem könnyű egy gyereket meggyászolni, ha tudod, hogy a halál az élet része, de legalább kevésbé éled meg személyes kudarcodnak/büntetésnek, ha te/a párod elvetél, a babátok soha nem fog élve kijönni a koraszülött intenzívről, vagy egyéb olyan baja van/lesz, ami akadályozza őt a korának megfelelően önálló életvitelben. És talán nem fogod vattába csomagolva mesterséges tehetetlenségben tartani a gyerekedet, ha elfogadod, hogy a harci sérülések hozzátartoznak az élethez és nem érdemes bedeszkázni az eget, mert ez az esőtől ugyan megvéd, de rohadtul akadályozza a kilátást.

- „Rendes” családra vágysz, mert te „hiányos” családban nőttél fel? A gyereked nem oldja fel a traumáidat és nem tudja pótolni azt, ami hiányzott a te gyerekkorodból. Jól tudjuk, hogy akinek meghalt valamely hozzátartozója vagy aki nem dolgozta fel a saját szülei válását (ill. azt, hogy „csonká”-nak nevezett családban nőtt fel), az hamar és nem egyszer elhamarkodottan fog olyan gyereket vállalni, akinek aztán azért nem tud elég jó szülője lenni, mert a gyerektől várja azt a biztonságérzetet, amit neki kellene tudni adni a gyereknek.

- Gyereket akarsz, hogy majd neki jobb legyen? A gyerek nem klón, hanem egy másik ember (rosszabb esetben pont a párod rokonságának a legutáltabb tagjának a vonásai köszönnek majd vissza a gyerekedben), aki nem eszköz a te vágyott életednek a megvalósítására. Az ő élete az ő saját élete, nem a tied 2.0-ás verzióban. 

- Cuki? - Ááá, majd úgy 15 év múlva térj vissza a kérdésre, és addig inkább játékbabát használj. 

- Úgy érzed, „valami” hiányzik? Azt ugye mondanom sem kell, hogy a gyerek nem fogja „megjavítani” a párkapcsolatot és nem lehet vele „megfogni” a távozni vágyó párt - a szerelmet nem lehet kierőszakolni, gyerekkel sem. A gyerek nem arra való, hogy kiteljesítse az életedet (és ha nő vagy: nem alternatívája annak, hogy normális munkahelyet keress és a szakmai előmeneteleddel törődj). Ha gyerek nélkül nem érzed teljesnek az életedet (vagy a párkapcsolatodat), akkor gyerekkel sem fogod teljesnek érezni, hiszen a gyerek nem csak ad, hanem el is veszi pl. az időt más, szintén fontos dolgoktól. Ha gyerek nélkül nem vagy alapvetően boldog, gyerekkel sem leszel az (hanem irigy a gyermektelenekre).

- Gyereket akarsz, mert ez a "természetes"? Mert így normális, „helyes”, így vesznek majd felnőttszámba és így fogadnak el teljes értékű emberként?  Mert mindenkinek van gyereke? - Lassan fél évszázada már nem „kell” gyereket vállalni, hiszen azóta áll rendelkezésre olyan szintű fogamzásgátlás (és arra a kb. 5 ezreléknyi esetre, amikor az csődöt mond, legális abortusz), ami lehetővé teszi, hogy a szexuális életért ne kelljen megfizetni néhány, a felelős szex ellenére becsúszott gyerek felnevelésével, és lassan a társadalom is kezdi tudomásul venni, hogy nem kellene kötelezővé tenni a gyerekcsinálást (mert nem "vállalás" az, amikor nincs valódi választási lehetőség). Bár a fizetésekhez mérve drágák az albérletek, gyermektelenek alig jutnak szociális bérlakáshoz, és érdemi lakáshoz jutási támogatást csak gyerekek mellé ad az állam, ma már nem az a helyzet, mint az 1970-es, 80-as években, hogy muszáj egy tanácsi lakásért cserébe két gyereket bevállalnod, mert enélkül egyáltalán nincs esélyed elköltözni otthonról. Igaz, a társadalmi kényszer nagy erő, és a politikusoktól a munkatársakon, barátokon és távolabbi rokonokon át a saját szülőkig szinte bárki érzi magát felhatalmazva arra, hogy szóvá tegye és piszkáljon, ha önként mered magad "kivonni" a gyerekvállalás alól (és most ne firtassuk, egy szülőnek mennyire gáz a gyermektelenséget önzésnek minősíteni, hiszen ez azt jelenti, hogy szerinte mindent összevéve gyerek nélkül jobb az élet...), de ha elég gerinces vagy ahhoz, hogy elég jó szülő legyél, akkor ahhoz is elég gerinces vagy, hogy ne vállalj gyereket. 
Sőt: ha nem vagy elég gerinces ahhoz, hogy felvállald a gyermektelenséget, akkor a gyerekvállaláshoz sem vagy alkalmas.