Közismert, hogy a katolikus egyház nem csupán minden olyan esetben ellenzi az abortuszt, amikor a műtét nem feltétlenül azonnal szükséges a terhes nő közvetlen életveszélyének az elhárítására.
Lassan az is közismertté válik, hogy ahol az egyház álláspontja érvényesül, ez sok felesleges szenvedéshez vezet (ki kell hordani az életképtelen magzatokat is, ennek minden testi, érzelmi és szociális terhével), kockáztatja a terhes nő egészségét (minél később kerül sor az abortuszra, annál nagyobb a kockázata annak, hogy a nő maradandó egészségkárosodást szenved, esetleg meddővé válik, illetve nem kapja meg az olyan fontos orvosi kezeléseket mint pl. rákbetegként kemoterápiát), ill. a nő halálához vezet (pl. mert addig várnak az abortusszal, hogy a terhes nő végzetes vérmérgezést kap, vagy belehal a terhessége miatt nem kezelt betegségébe).
Nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a magzat egyenlő emberi jogaiból következne az abortusz betiltása, hiszen egy embernek még akkor sincsen joga ahhoz, hogy egy másik ember testét használja, ha ez a túléléséhez szükséges (nem kényszerítheted pl. az apádat arra, hogy csontvelőt vagy vért adományozzon neked, a fél veséjéről nem is beszélve - ha megteszi, szép dolog tőle, de nem csukathatod börtönbe, ha nem teszi meg). Aki ezen az alapon tiltja az abortuszt, az a magzatnak nem egyenlő jogokat ad, hanem többet, mint a megszületett embernek, és ezáltal a megszületett ember fölé helyezi a magzatot.
A katolikus egyház majdnem abszolút abortusztiltásának nem annyira meglepő módon teológiai okai vannak (hiszen a teológiájára épülnek a tanításai, és ezeknek a tanításainak törekszik az állam törvényein keresztül érvényt szerzeni): a katolikus tanítás szerint az ember csak az egyház tagjaként, megkeresztelve üdvözülhet. (Ebben a paradigmában az ember számára az üdvözülésnél fontosabb érték nyilvánvalóan nem gondolható el, és ennek megszerzése minden mást fölülír.) Innen nézve semmi nem lehet fontosabb, mint az, hogy a magzat élve szülessen meg és megkereszteljék, mielőtt meghal (fun fact: "Szükség esetén bárki keresztelhet, csak azt szándékolja tenni, amit az Egyház tesz" - írja a katekizmus) - az már mindegy, hogy milyen áron, hiszen mi lehetne fontosabb az örök üdvösségnél. (Ugyanezzel "indokolható" egyébként az inkvizíció vagy az ördögűzés okozta szenvedés is, vagy bármilyen olyan eljárás, amit az egyház alkalmasnak tart az üdvözülők számának a növelésére.)
Persze a katolicizmus sem olyan abszolút, mint ahogy azt a "relativizmus" elleni pápai kirohanásokból gondolni lehetne: számos katolikus igazságérzetét is bántja az az elképzelés, hogy az az egyébként jó ember is elkárhozzon (magyarul a halála után a pokolra kerüljön és örök kínokat szenvedjen), aki nem tehet róla, hogy nem keresztelték meg, és számos teológiai elmélet született ennek a kognitív disszonanciának a feloldására. A meg nem keresztelt kisdedek számára találták fel pl. a pokol tornácát, amelyet XVI. Benedek pápa egy teológustanács javaslatára megszüntetett, igaz, végül anélkül, hogy nyilatkozott volna, hova is kerülnek akkor ezek az ártatlan gyermeklelkek (ez konzervatívabb körökben éppen azért keltett felháborodást, mert "ezután már nem lesz ok a gyerekek megkeresztelésére" - idézi a mult-kor.hu portál a lépés egyik ellenzőjét, és hozzátehetjük, hogy ezzel megszűnne az abortusz teljes betiltására irányuló törekvés indoka is). A katekizmus (amit legalább az olvasson egyszer feltétlenül végig, aki katolikusnak vallja magát!) szerint a keresztség nélkül meghalt kisgyerekeket "az Egyház liturgiájában Isten irgalmasságára bízza" - az már más kérdés, hogy az Isten irgalmasságában való bizalom ezek szerint egyes katolikusokban és magában az egyházban nem elég erős, hogy a katolikus egyház ne akarja a nem hívőkre is ráerőltetni a teológiáját államhatalmi eszközökkel.
