2014. július 09. 07:52 - B.Log

Minek egyáltalán nyugdíj?

Az EMMI feldobta, hogy gyerekszám alapján állapítaná meg a nyugdíjakat - avagy újfent a felelősen gondolkodó (akár gyerekes, akár gyerekmentes) polgárokat bünteti az állam. Most speciel azokat, akik nem az államilag felkínált anyagi ellenszolgálatásokat latolgatva döntik el, vállalnak-e gyereket és hányat. Ami a nemzetközi tapasztalatok szerint amúgy a szülőképes korú polgárok nagy része - az lassan már Magyarországon sem titok, hogy a pénztranszferek, bár nyilván jól jönnek az érintetteknek, érdemben nem befolyásolják a gyerekvállalási hajlandóságot (az ne tévesszen meg senkit, hogy a magyar tásadalom széles körében a "nincs pénz" az egyetlen elfogadott magyarázat arra, miért nincs valakinek több gyereke). Pláne az évtizedekkel későbbre ígért juttatások. Szóval népességpolitikai szempontból ez a kezdeményezés a szó szoros értelmében kidobott pénz, még ha számolunk is azzal a tényezővel, hogy a gyermektelenek állami vegzálásának a látványa valamelyest növeli a nyomást a gyermekvállalásra.

Persze szó sincs róla, "csinálni" kell valamit a nyugdíjrendszerrel, de nem egyszerűen azért, mert "kevés a gyerek", hanem mert eleve fenntarthatatlan minden olyan rendszer, amely az örök növekedésre épít. A több gyerek mellesleg még akkor sem jelent 25 év múlva automatikusan több befizetőt, ha amúgy jól képzett - aki nem hiszi el, pillantson bele a spanyol vagy olasz fiatalok foglalkoztatottsági mutatóiba (letölthető pl. innen: http://ec.europa.eu/social/main.jsp?langId=en&catId=113&newsId=2023&furtherNews=yes). Ezen a részletkérdésen túl pedig logikailag egyértelmű, hogy nem lehet a végtelenségig növelni a népességet, még ha jelenleg kényelmesen el is férünk (férhetnénk) ebben az országban.

A nyugdíjkérdés egyik lehetséges "megoldása" valóban a most érvényesülő szolidaritási elv felrúgása (ne feledjük, a szolidaritás elve a gyerekvállalókkal szemben is él most is, hiszen a tgyás, gyed, gyes szolgálati időnek számít). Ha abból indulunk ki, hogy Pisti bá nyugdíját Pisti bá gyereke fizeti, akkor meg is szüntethetjük a drága nyugdíjfolyósítót, és ehelyett Pisti bá gyereke közvetlenül Pisti bának adja a lóvét.

Ha viszont felrúgjuk a szolidaritás elvét, akkor ezt nem tehetjük egyirányúan. Vegyük el a nem "elég" gyereket vállalók nyugdíját, de adjuk vissza nekik azokat a befizetéseiket, amelyek az oktatás, a különféle szülői szabadságok, a családi pótlékok, a családi adó- és lakásépítési kedvezmények, az oktatás, a gyerekek egészségügyi ellátása, a különféle utazási és kulturális kedvezmények finanszírozására fordított a köz. Mivel ugyebár "kevés" támogatást kapnak a családok, mindezek megszüntetése nyilván nem fog nagy érvágást jelenteni nekik.

Persze a másik alternatíva, hogy a társadalom valóban érdem szerint állapítja meg a nyugdíjat. Csakhogy akkor előre részletesen ki kellene dolgozni, mi is az az "érdem". Biztos, hogy egy önfeláldozóan dolgozó gyermektelen orvos kevesebbet ér, mint olyasvalaki, aki ugyan "vállalt" három gyereket, csak épp nem volt képes a társadalom hasznos tagjává nevelni őket? És biztos, ha jó a társadalomnak, ha ezt a vitát lefolytatjuk?

- Nem lenne egyszerűbb, igazságosabb és a társadalmi együttélés szempontjából végsősoron kifizetődőbb, ha megmaradnánk a szolidaritásnál: a gyerektelenek finanszírozzák az oktatást stb., és cserébe rendes nyugdíjat kapnak? 

Ami viszont semmiképpen nem elfogadható egy jogállamban: hogy utólag közli, mit jutalmaz és miért büntet, azaz miután a jutalmazott/megbüntetett meghozta a szóban forgó döntést.

Magyarán: egy ilyen rendelkezésnek csak azokra a korosztályokra szabad vonatkoznia, amelyek még tudják ennek tudatában alakítani a döntéseiket, azaz akik adott esetben elvileg még le tudják gyártani azt a 3 vagy akárhány gyereket, aki a nyugdíjhoz kell. Szóval kb. a döntés idején 25-30 év alattiakra.

Összefoglalva: Valószínűleg azok tették helyesen, akik megőrizték magánnyugdíjpénztári tagságukat...