Sokan szeretik kissé megmosolyogni a KDNP és az időnként Tömjén Zsoltnak becézett Semjén Zsolt tevékenységét, hiszen a támogatottságuk valóban mérhetetlenül alacsony, és a társadalommal szembemenő kezdeményezéseik ezért akár szélmalomharcnak is tűnhetnek. Aki határainkon túltekint, az azonban tisztában van azzal, hogy a KDNP tevékenységét nem légüres térben, Magyarországra korlátozva végzi, hanem egy nemzetközi mozgalom magyarországi nyúlványát képezi. Minden "családbarát" retorika ellenére a KDNP legfőbb kárvallottjai éppenhogy a családok (is).

1. Immár sokadszora jön elő a KDNP üzletek vasárnapi bezáratásának ötletével. Namármost, míg egy autóval rendelkező egyedülálló hétköznap este is ki tud menni valamelyik városszéli bevásárlóközpontba, hogy olcsón intézze beszerzéseit, a családosoknak ez a munkaidő vége és a gyerek lefektetése között nem fér bele az időbe, így vagy hétvégén vásárolnak, vagy drágábban vásárolnak kevesebb és rosszabb minőségű árut. A bolti eladónak is jól jön a vasárnapi munkáért kapott pótlék (családi állapottól függetlenül, mert a nyugdíjhelyzetet elnézve a szinglik lassan kénytelenek a kevesebb nettó fizetésükből több pénzt félretenni időskori megélhetésüket biztosítandó, mint amennyit a majdan gyerekeik által eltartott szülők a gyerekeikre költenek), még ha csak havi egy munkavasárnap is jut neki (persze feltéve hogy nem feketén dolgozik a sarki CBA-ban).
Ennek a tilalomnak a fokozását jelentik egyébként a hozzánk még nem importált "ünnepbetiltások", amikor is egyházi noszogatásra az állami hatóságok az egyház régmúlt hatalmából visszamaradt törvények alapján akár több ezer euróra büntetik meg azokat, akik egyházi ünnepek előtti estéken (pl. nagypénteken vagy október 31-én) nem otthon böjtölnek, hanem társas összejöveteleket szerveznek. 

2. Kedvenc terepe a KDNP-nek az emberek intimszférájába való belenyúlása, egyrészt a nők testének kisajátításával a fogamzásgátlás és az abortusz megnehezítésével (míg egyetlen megszületett ember sem használhatja más ember testét annak beleegyezése nélkül, a KDNP szerint a magzat ugyanezt megteheti az anyjával, akár annak testi épségét is veszélyeztetve), másrészt azzal, hogy a polgárok bensőséges kapcsolataikat csak szelektíven védik, önkényesen eldöntve, mely "család" az, amely "megérdemli" a törvényes védelmet. Ennek persze megint a családok a kárvallottjai: nemcsak a patchwork-családok, hanem azok is, amelyek külső nyomás hatására kénytelenek válás helyett egymással összezárva élni; a fogamzásgátláshoz való hozzáférés hiánya miatt pedig azok a családok szívnak, ahol a felelősséggel vállalhatónál több gyerek született - tessék csak megnézni, mennyibe kerül az óvszer darabja vagy a tabletta havi adagja, ja, és azt ugye tetszett tudni, hogy számarányukhoz képest a többgyermekes anyukák végeztetik a legtöbb abortuszt?

3. Immár bő évtizede tart a gyerekek (különösen a társadalmi elit gyerekeinek) egyházi iskolába való terelésének folyamata, amelynek legfőbb eszköze az egyházi iskoláknak juttatott anyagi előnyök. 2008-ra az egyházi iskolák tanulónként kétszer annyi támogatást kaptak a központi költségvetésből, mint az önkormányzati iskolák és a nem egyházi magániskolák (sőt, utóbbiaktól Balog Zoltán illetékes miniszter 2015-től végképp meg akarta fosztani az állami támogatástól, igaz, végül visszakozott). Az önkormányzatoknak saját pénzből kellett kipótolniuk a hiányzó finanszírozást, az alapítványi iskoláknak pedig jobb esetben sikerült az oktatási tárcával vagy a helyi önkormányzattal megállapdova hozzájutni ahhoz a pénzhez, amit az egyházak automatikusan megkaptak. Ez a konstrukció főleg a szegényebb önkormányzatokat arra ösztönözte, hogy egyházi kezelésbe adják iskoláikat (mert így nem neki kellett kipótolnia a hiányzó pénzt, hanem az egyház megkapta azt a központi költségvetésből). Ez a folyamat 2011-től felgyorsult (mivel ekkor eltörölték azt a rendelkezést, amely arra kötelezte az önkormányzatokat, hogy az egyházi kezelésbe adást követően még 5 évig finanszírozzák az intézményt), majd az önkormányzati iskolák államosítása előtt egy újabb egyháziasítási hullám következett be - ezúttal a gazdagabb önkormányzatoknál, amelyek abban reménykedtek, így több befolyásuk maradt az iskolákra, mint ha az a Kelbelsberg Intézményfenntartó Központhoz kerül.
Hogy az iskoláztatás és a magánéletbe való beavatkozásnak mi a tétje és mindez milyen konfliktusokhoz vezet, azt nem nehéz látni: ha a következő nemzedék elitje az egyházakhoz kötődik, ezzel nő az egyházak befolyása, mérete miatt pedig a katolikus egyház a fő haszonélvező. Hogy milyen konfliktusokhoz vezet, amikor a valláshoz kevéssé kötődő szülők egyéb "jó" iskola hiányában kénytelenek egyházi iskolába járatni csemetéiket, azt sem nehéz átgondolni - viszont annál ijesztőbb a társadalmi összetartozásra nézve. A gyerek a család értékrendje és az iskolában közvetített, ezzel részben ellentétes ideológia között őrlődik, és két út között választhat: vagy hazudik az iskolában, vagy elfogadja az iskolában megkövetelt egyházi erkölcsöket és szembefordul családjával. - Persze az Újszövetségtől sem áll távol a családok vallás mentén történő szétszakítása, emlékezzünk csak Máté evangéliumára: "Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával. Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége. Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám." (Mt 10.35-37).

4. Ugyanez a folyamat figyelhető meg a szociális ellátásban, illetve az idősotthonoknál. Az idősotthon-kínálatból a hatrányos finanszírozás miatt (a központi büdzséből itt is feleannyi pénz jutott az önkormányzati intézményeknek, mint az egyházaiknak) szintén kiszorultak a nem egyházi fenntartású intézmények, így aki idős korban intézményes ellátásra szorul, az vagy lepusztult intézménybe költözhet, vagy vallásosnak tetteti magát.
A hátrányos helyzetűeket oktató alapítványi iskolák egy része szintén kénytelen volt anyagi okokból egyházi ernyő alá menekülni, és az e téren amúgy legalább szakmailag elfogadott színvonalú munkát végző Iványi Gábor-féle metodista egyház is nem egy iskolájához úgy jutott hozzá, hogy az önkormányzat anyagi okokból adta neki oda egyébként jól működő iskoláját.
A nevelőszülői hálózatok üzemeltetése szintén különböző egyházak kezébe került az elmúlt 3-4 évben, és a nevelőszülők kötelező képzése szintén egyházi keretekben folyik; itt pl. a Kothencz János alulmaradt szegedi fideszes polgármesterjelölt Ágota-birodalma is tarolt, így aki nem akarja elveszíteni nevelt gyermekeit, szintén kénytelen egyháziasodni.
Aki élethelyzeténél fogva valamiért állami segítségre szorul, annak vagy az anyagilag kivéreztetett állami és alapítványi intézmények jutnak, vagy az egyházi fenntartásúak, amelyek elsődleges célja viszont természetesen a gondozottak lelki üdvössége, magyarán a megtérítésük (igen, a katolikus egyház szociális tevékenységének fő célja deklaráltan a térítés; a szociális munka ehhez képest másodlagos. Pár évvel ezelőtt alaposan ki is kaptak az amerikai apácák, mert munkájukban mellékessé vált a térítés, és a Karitasz vezetését is lecserélték ugyanezért a bűnért). Szóval az ember kénytelen némi vallásosságot tettetni, ha nem akar adott esetben megdögleni. Namármost a hazugságra és képmutatásra kényszerítés nem tesz jót egy nép mentálhigiénés állapotának, a társadalmi összetartozást meg pláne nem segíti, ha mindenki mindenkivel bizalmatlan, mert nem tudja, ki a tégla, aki be fogja köpni és ellehetetleníteni.

Nem magyar sajátosság a KDNP tevékenysége - a katolikus egyház ugyanezekért a célokért lobbizik Európa-szerte, nemzeti szinten is és EU-s szinten is (persze a követeléseket az adott ország sajátosságaira adaptálva). Míg Magyarországon a történelmi sajátosságok miatt a KDNP a rendszerváltás terméke, amelyhez csak a katolicizmus hardcore változatát követő kevésszámú ember csatlakozott, addig pl. német párja, a CDU tömegpárt maradt, amely azonban a tömegekkel együtt maga is liberalizálódott (mégpedig a szavazók liberálisabbak, mint a vezetés, így a pártvezetésnek időnként döntenie kell a hatalom és az ideológia között). Míg a valláshoz való viszony tekintetében legnagyobb csoport, a "maguk módján hívők" Németországban egyháztagok és CDU-választók maradtak, ugyanez a csoport nálunk kevésbé kötődik a származása szerinti egyházhoz és nem KDNP-választó. Ebből a szempontból nagyon ügyes húzás a Fidesz-KDNP "pártszövetség", hiszen így az egyház párt formájában is képviselteti magát a hatalomban, viszont nem a Fidsznek kell képviselnie a társadalmilag nem elfogadott kezdeményezéseket. Ha más felállásban is, de az egyház sem itt, sem ott nem rendelkezik olyan tömegpárttal, amely az ő agendáját képviselné a választások és szavazások során, így az egyház nem a választói akarat segítségével, hanem pusztán lobbierejével nyomul. Persze a konkrét ügyekben alkalmazkodniuk kell a helyi viszonyokhoz. Míg Magyarországon az egyházi iskolákat hozzák helyzetbe és a hittant nyomják be az állami iskolákba (és, ami még aljasabb, az erkölcstan vallásítására törekszenek), Németország tartományaiban a szülői erdeklődés hiányában elnéptelendő iskolai hittan megőrzéséért küzdenek az egyházak. Ugyanez folyik a vasárnapi nyitva tartással: Míg Németországban és Svájcban a nép az egyház ellenében a vasárnapi zárva tartás feloldásáért küzd (Svájcban például az az abszurd helyzet állt elő, hogy a benzinkút ugyan éjjel-nappal nyitva tart, de az árukat tartalmazó polcokat le kellett zárni), mert ott az egyház korábbi hatalmának a hagyatékaként továbbra is érvényben vannak ilyen rendelkezések, nálunk magáért a bezárásért küzd a KDNP. Egészen abszurd formákat öltenek a kiskorúak szexuális felvilágosítása elleni tiltakozások, hiszen a jelek szerint ezek a csoportok saját maguk sem bíznak abban, hogy gyermekeik az üdvözülés érdekében nem fognak házasságon kívül szexelni, hanem a terhességtől és a betegségektől való félelemmel kell őket sakkban tartani. Németországban az egyház egyelőre még a CDU-val karöltve küzd a sürgősségi fogalmzásgátláshoz való hozzáférés ellen (igaz, itt az EU gyógyszerhatóságának a döntése felülírja az ő törekvéseiket: mivel szakmai érvekkel nem indokolható, hogy a párok csak késlekedve jussanak hozzá egy olyan (amúgy veszélytelen) szerhez, amely annál jobban véd a nem kívánt terhesség ellen, minél hamarabb beveszik, recept nélkül kell hozzáférhetővé tenni.) EU-s szinten pedig épp egy éve az Estrela jelentés elfogadása ellen lobbizott a katolikus egyház: bár az európai lakosságnak csak kis részét teszik ki a specifikusan egyházi tanításokat ténylegesen követők száma, ezek jól szervezettek, és a szavazás előtti napokban e-mailek tízezreivel (!) zaklatták az európai parlamenti képviselőket a jelentés elutasítása érdekében (kis többséggel ugyan, de el is utasították a jelentést). A jelentés ugyanis azt javasolta volna a tagállamoknak (csak javaslatról lett volna szó!), jobban gondoskodjanak arról, hogy országukon belül földrajzi és szociális helyzettől függetlenül mindenki egyenlően férjen hozzá az egészségügy reprodukciós szolgáltatásaihoz (köztük a fogamzásgátláshoz és ahol engedélyezett, az abortuszhoz). Németország bizonyos régióiban a katolikus egyház szinte monopólhelyzetben van az egészségügyben, az idősotthonok fenntartásában és a napközi óvodák üzemeltetésében, és itt is az ügyfeleik és a munkatársaik ellenében érvényesítik értékeiket: országos botrány lett abból, hogy az ügyeletes (egyházi irányítású, de persze az egészségbiztosító által finanszírozott) kölni kórház nem vett fel látleletet egy megerőszakolt nőről, mert a protokoll szerint tájékoztatni kellett volna a sürgősségi fogamzásgátlás lehetőségéről; az ágazatban dolgozó nem hívők nem egyházi munkalehetőségek hiányában nem mernek kilépni az egyházból (mert az egyházadót is a munkáltató vonja le, aki emiatt tudja, ki milyen vallású); és aki második házasságot köt, az arra számíthat, hogy kirúgják (ha perel, néhány év múlva majd a strasbourgi emberijogi bíróság ad neki elégtételt, a német törvények ugyanis e téren ellentétesek az alapjogokkal és lehetővé teszik a vallásalapú hátrányos megkülönböztetést). Jellegénél fogva persze elsősorban a katolikus egyház tudja ezekben a témákban zsarolni a politikai elitet, hiszen pl. az evangélikus kevésbé hierarchikusan szervezett és ideológiailag is jobban épít az egyén felelősségére (a német evangélikus egyház egy része magyar terminológia szerint valószínűleg balliberálisnak minősülne), a többiek meg jóval kisebbek, de helyenként természetesen a fundamentalizmus felé haló kisegyházak is beszállnak a katolikus mellé. 

Szó sincs tehát arról, hogy ezek az ügyek specifikusan magyar ügyek lennének (még ha mellesleg a CBA nevű magyar franchise is egyelőre haszonélvezője lenne a vasárnapi zárva tartásnak - a végcél természetesen minden bolt vasárnapi bezáratása), és az a vélekedés sem állja meg a helyét, hogy csupán Semjén túlbuzgósága nyilvánulna meg ezekben a dolgokban: a katolikus egyház Európa-szerte ezekért a témákért lobbizik, és a Semjén-féle KDNP nem magyányos, marginális harcos, hanem egy olyan nemzetközi szervezet tagja, amelynek hatalma kb. fordítottan arányos a tényleges társadalmi legitimációjával.