2017. október 22. 10:40 - B.Log

A #metoo tanulságai

Nem először osztják meg nők tömegével meg az interneten, hogyan molesztálták őket, bár azzal, hogy ezúttal széles körben ismert színésznők szólalnak fel, kétségtelen nagyobb a hatás. A #metoo hashtaggel nyilvánvalóvá vált, mennyire mindennaposak ezek a tapasztalatok (és mennyire mindennapos jelenség a hatalmával visszaélő!).

Jogi szempontból persze visszás, amikor a nyilvánosság bizonyítatlan vádak alapján az ártatlanság vélelmét mellőzve előre elítél valakit – de ezen igazán nincs mit csodálkozni olyan ügyekben, amelyekkel a sértett hiába fordulna a rendőrséghez. Az ilyesfajta, nem is tudom, minek nevezzem...  „szoft erőszak” (?) éppen attól hatékony, attól tud olyan "jól" működni, hogy alattomosan a noszogatás és a hatalommal való nyílt visszaélés határán egyensúlyoz, és ezért valahogy nem érzi még a sértett maga sem azonnal egyértelműen annak, ami: erőszaknak. 

Bár fontos jelzés a többi, hasonló "szellemű" beérkezett férfinak, hogy legalább utólag felelősségre vonják azt, aki szakmai pozíciója kihasználásával próbál fiatal, tekintélytisztelő nőket olyasmire rábírni, amit azok nem akarnak, szerencsésebb lenne ennek eleve elejét venni és a felelősségrevonással nem megvárni, hogy összejöjjön fél tucat áldozat, akik évtizedek elteltével bíróság elé viszik a sérelmükre elkövetett (ámde nehezen bizonyítható) bűncselekményeket. Sokkal hatékonyabb lenne, ha a fiatal nők, a társadalom támogatását maguk mögött tudva, ott helyben hangosan elküldenék a fenébe az erőszakoskodót, aki a sokadik visszautasítást követően azért talán felhagyna a próbálkozásaival, ha nem is belátásból, akkor azért, mert tudja, előbb-utóbb cikinek fogják érezni őt a szakmában, vagy szimpla kudarckerülésből. Ehhez persze nemcsak arra lenne szükség, hogy a tizenhatéves lányok is ki tudjanak állni személyes határaik védelmében és ehhez számíthassanak a társadalom támogatására (magyarán ne őket szidják, hogy "minek ment el vele"), hanem az is, hogy az iskolában ne súlykolják nekik tizenkét éven keresztül azt, hogy a nemzet halott és élő nagyjai előtt kritikátlanul hasra kell esni.
Ehelyett azzal kellene tisztában lenniük mindannyiunknak, hogy egy-egy embernek több oldala van: egyetlen személyben jelen lehet egyszerre egy világhírű filmrendező és egy utolsó gyerekbántalmazó, egy meghatározó rendező és egy ócska lányzaklató, egy sikeres politikus és egy feleségverő, egy kiváló énekes és egy a szeretőjét agyonverő gyilkos, egy elismert pénzügyi szakember és egy szánalmas erőszakoló (az edző és a tanár szándékosan nem szerepel a felsorolásban: mert aki edzőként, tanárként, főnökként a munkakörén belül zaklat, az alkalmatlan arra a munkakörre - itt nincs kettősség). 

A még ideálisabb megoldás azonban persze az lenne, ha a fiúkat is arra tanítanák, hogy akármilyen sikereket is érnek el, a világ nem azért van, hogy őket kiszolgálja (elvégre nem a molesztáltak dolga a szülők helyett elvégezni a nevelőmunkát!). A mindenféle weinsteinok és martonok és kissek (és a névnélküli zaklatók is) zöme családban nevelkedett, ahogyan a problémát nem igazán értő aczélok, verebesek, hontok és egyéb neves és kevésbé nevesek is (úgyhogy ezeknek az alakoknak a szüleik csak forogjanak szépen sírjukban szégyenükben, amiért szülőként selejtes nevelőmunkát végeztek). Tehát, kedves szülő: amikor a pici kisfiad bunkó és agresszív, akkor az nem „cuki” és „fiús”, hanem bunkóság és agresszivitás, és a te dolgod megértetni a gyerekeddel, hogy ez a fajta viselkedés elfogadhatatlan. Két-hároméves korban is. És kedves facebookozó: amikor szülőismerősöd „milyen fiús a kisfiam”-felkiáltással oszt meg szerinte „aranyos” történetet arról, a gyereke hogyan vágta fejbe kislapáttal a másik kölyköt a homokozóban, vagy reggelente hogyan puszilgatja erőszakkal az amúgy tőle menekülő bölcsis "szerelmét", akkor ez bizony az a pillanat, amikor közölni kell a büszke szülővel, hogy szégyenletes, amit a gyereke művel.

Amiért mindez mindannyiunk problémája, az az, hogy a molesztálásoknak van egy nagyon káros általános hatása mindannyiunkra nézve azon a hatáson túl, amit a személy szerint molesztáltakra és a női szakmai pályafutásokra általában gyakorolnak: mégpedig azt, hogy a szakmai nő-férfi-kapcsolatokat megmérgezve ellehetetlenítik az „ártatlan”, azaz nem hatalmi visszaélés-jellegű és nem szexuális jellegű érintkezéseket és érintéseket. Ahol a molesztálás mindennapos, ott egy nő el fogja kerülni, hogy egy férfival elmenjen vacsorázni/beszélgetni, a „rendes”, tekintéllyel bíró férfi meg nem mer elhívni egy nőt egy szakmai beszélgetésre (vagy pláne mentorként segíteni a szakmai előmenetelét), ha nem akarja, hogy predátornak nézzék, és egy főnök vagy tanár akkor sem merheti megérinteni vagy átölelni a beosztottat/diákot, ha egy adott kivételes helyzetben amúgy ez lenne mindkét félnek a „természetes” emberi kifejeződése a vigasznak vagy a részvétnek.
Ettől fosztanak meg mindannyiunkat a molesztálók: a nemek közötti emberi kapcsolatoktól.

(2017.10.22. 18.15: Még egy kiegészítés azzal kapcsolatban, miért hiszünk ennyire csont nélkül Sárosdi Lillának és a többi felszólalónak: azért hiszünk nekik, mert aki bizalmas baráti viszonyban van nőkkel, az nem egy ilyen történetet ismer, és nem most hall először arról, hogy többek között egyetemi oktatók női hallgatókat molesztálnak. Tudjuk, hogy ezek a történetek a női valóság frusztráló része. Azt is látjuk, hogy bár sokadszor futunk neki annak, hogy felszámoljuk ezt a molesztálás-kultúrát, még mindig vannak, akik (amellett, hogy a molesztáltat hibáztatják - csoda, hogy legfeljebb csoportosan mernek felszólalni?) nem értik, hogy ez nem egyszerűen konkrétan X bántalmazottról és Y elkövetőről szól, hanem arról a kultúráról, amelyben számos férfi magától értetődően azt képzeli, a nők alapvetően arra valók, hogy őt kiszolgálják - akár tekintélyes rendező vagy egyetemi oktató, akár a nők után füttyügő építőmunkás. 
És nem (és ezt még mindig magyaráznom kell, atyaég...), ennek semmi köze a szexhez: szex az, ami egyetértő, szabad és egyenlő felnőttek között kölcsönös örömszerzés céljából történik és kölcsönös pillantásokkal kezdődik. Minden más (így az is, amikor az egyik fél tudatlan, naív és nem veszi észre, mire utazik a tapasztaltabb másik fél) erőszak és/vagy prostitúció.
2017.10.24 11.30: Közben - szintén a "még mindig az alapokat is magyarázni kell" jegyében - két újabb írás készült:Hagyjuk abba a férfiak sértegetését és Persze nem minden férfi "olyan". A témához ajánlok még egy évekkel ezelőtti eszmefuttatást arról, mi lenne, ha az áldozathibáztatásból kiindulva számolnánk fel az erőszakot.