2017. október 22. 09:34 - B.Log

Hogyan csináljunk demokráciát?

Jó döntések akkor születnek, amikor egyazon személyben találkozik a döntés joga és a következmények viselése, és ezzel a felelősség is. Vagy a másik oldalról közelítve: akkor működnek a dolgok, ha az dönt, aki a következményeket (és ezzel a felelősséget) viseli. Magyarán: akkor születnek jó döntések és ebből kifolyólag akkor működnek a lehető legjobban a dolgok, ha az, aki dönt, nem másnak a szakállára dönt, hanem maga viseli a következményeket, és mindezért felelősséget vállal. A várható következmények fenyegető erejénél nincs jobb motiváció arra, hogy a lehető legjobb döntést hozd.

Erre a gondolatra alapoz a demokrácia, már ahol jól működő államot eredményez. A demokrácia nem elsősorban a jogokról szól (és pláne nem a saját „jogok” érvényesítéséről mások jogainak [és pénztárcájának] a rovására!), hanem arról, hogy a döntés azé, aki a következményeket viseli, mert az dönt a leginkább felelősen, aki a következményeket lesz kénytelen elviselni. Mégpedig azoknak a döntéseknek a következményeit, amit a parlamentben, illetve a kormányban hoznak, a lakosság viseli a következményeit.
Ezért van az, hogy "Mari néni" dolga dönteni az olimpiapályázatról (ő viseli a beruházási költségeket és a sok látogatóval járó kellemetlenségeket, és övé a haszon is, amit a több turista hoz), a paksi atomprojektről (ő fizeti a saját áramszámláját és áttételesen az ipar áramszámláját is, ezért ő a haszonélvezője az alacsonyabb áramárnak [ha ugyan alacsonyabb] és adott esetben az esetleges „kisugárzását” is ő viseli). A budapesti Mari néni dolga dönteni arról, milyen gát védje a várost az árvizektől, mert ő fizeti, ő nézi, és őt védi vagy nem védi az árvíztől. A felcsúti Mari néni dolga dönteni arról, a ráeső beruházási pénzt kisvasútépítésre költsék (mert ettől csomó turista jön és pénzt hoz a faluba), vagy egy másik beruházás több hasznot hoz majd.
Persze ez rohadt kényelmetlen: úgy kell felelősséget vállalnunk, hogy nyilván nem vagyunk polihisztorok és nem értünk mindenhez. Fel kell mérnünk, a „hozzáértőként” felszólalók között kik mondanak igazat, kik valóban szakemberek, akikre rábízhatjuk magunkat, és súlyoznunk kell a szempontokat (mennyi kockázatot ér meg az áramár, mennyit ér a környezet védelme és mennyibe kerülhet majd, ha nem védjük). A saját ügyeinkben ezt a felelősséget mégis napi szinten vállaljuk: döntünk arról, igazat mond-e a kereskedő, amikor az egyik mikrót ajánlja a másik helyett (holott nem vagyunk villamosmérnökök), el kell döntenünk, a villanyszerelő valóban ért-e a szakmájához, vagy inkább másikat kell hívnunk, orvost, gyógymódot és kórházat választunk magunknak és hozzátartozóinknak élet-halál-kérdésekben döntve, pedig nem vagyunk egészségügyi szakemberek, iskolát választunk a gyerekünknek, holott gőzünk sincs az oktatásmódszertanról (és még vitatkozunk is a tanárral, holott ő a szakember, nem mi), sőt, magáról gyerekvállalásról döntünk, holott nem rendelkezünk azzal a pszichológiai szakértelemmel, hogy felmérjük, elégségesen jó szülő tudunk-e lenni (és hogy a párunk egyáltalán alkalmas-e szülőnek).

Ne áltassuk magunkat: jelenleg is "Mari néni" dönt Paks2-ről, az olimpiapályázatról, az EU-s fejlesztési pénzekből finanszírozott beruházásokról, az iskola- és egészségügyi rendszer kereteiről, illetve a külpolitikai irányainkról: az úgynevezett „politikai elit” hatalma ugyanis jelenleg is (a jelenlegi választási rendszer mellett is) Mari néni szavazatán alapul. Népszavazások hiányában Mari néni jelenleg nem közvetlenül dönt beruházásokról és külpolitikai kérdésekről, közvetetten azonban bizony Mari néni „csomagban” döntötte el ezeket a kérdéseket, legutóbb 2014-ben, amikor elhatározta, kire bízza ezeket a döntéseket. Ehhez döntéshez egészen pontosan ugyanúgy kellett (volna) eljárnia, mintha mindezekről a kérdésekről egyesével kellett volna döntenie, hiszen Mari néni csak így tudta felmérni, az ajánlkozók közül ki fogja a legjobban menedzselni az ország ügyeit. Nem a „politikai elit miatt” nincs tehát vécépapír az iskolában, a szülészeten vagy a nagymamád elfekvőjében, hanem mert te egy olyan pártra szavaztál, amely azt látta jónak, hogy az adóbevételekből csak részlegesen fedezi az elégséges színvonalú oktatás költségeit és nem az általa odarakott iskolaigazgatóra bízza a fogyóeszközök beszerzését.

Nyilván nem ezért szavaztál rájuk - a képviseleti demokrácia árukapcsolás -, hanem azért, mert neked személyesen ér annyit mondjuk a családi adókedvezmény, hogy „cserébe” elviseled, hogy nincs vécépapír, fertőtlenítő, kréta és egyéb fogyóeszköz olyan helyeken, ahol szükség lenne rá. A képviseleti demokráciának van egy roppant kényelmes jellegzetessége, ami egyben a veszélye (pontosabban a sírja) is: árukapcsolásos jellege miatt, azaz mivel „csomagban” előre adunk felhatalmazást négyévente és nem egyesével minden kérdésről amikor az konkrétan felmerül, könnyű mindannyiszor négy évre hátradőlni, kimazsolázni a hasznot és nem tudomást venni arról, amit az általad megbízottak elcsesztek, esetleg a „politikai elitre” morogni. Pedig a képviseleti demokrácia árukapcsolásos rendszerét is te választottad, és erre ráerősítettél, amikor olyan pártokra szavaztál, amelyek úgy gondolják, konkrét kérdések eldöntését nem szabad azokra bízni, akik a következményeket viselni fogják (és amelyek azon vannak, hogy a népi kezdeményezésű népszavazásokat is megakadályozzák). Pedig amíg fülkében szavazhatsz, a tiéd a felelősség, akár előre adsz felhatalmazást, akár fenntartod magadnak a jogot, hogy minden nagyobb horderejű dologban külön-külön magad döntsél, ahelyett, hogy négy évre előre majdhogynem biankó felhatalmazást adj. 

Amire szükségünk van ahhoz, hogy működő demokráciában élhessünk, az a felelősségvállalás kultúrája. Arra, hogy megvessük azt, aki részegségére hivatkozik, amikor nőket molesztál, ahelyett, hogy két vétekért vállalna felelősséget. Arra, hogy a társadalmi szolidaritást ne tévesszük össze a felelősségtől való megkíméléssel: a devizahiteleseket nem "menteni" kell, hanem 1. megteremteni a magáncsőd intézményét és 2. szociális bérlakásban elhelyezni azt, akinek nincs hol laknia (akár devizahiteles volt, akár nem, és akár van gyereke, akár nincs). Arra, hogy számonkérjük, ha valaki rosszul döntött, de annak tudatában, hogy bárkivel megeshet, hogy hibázik. És arra, hogy saját gerendánk helyett ne elsősorban a másikban, sorosban, orbánviktorban, a politikai vagy társadalmi "elitben" lássuk a szálkát.