2017. november 07. 08:37 - B.Log

Férfi áldozatok és női elkövetők (#metoo, 5)

Valóban nem csak nők sérelmére követnek el szexuális erőszakot, és nemcsak férfiak követnek el ilyesmit, csak épp – nem véletlenül, de nem is azért, mert a nők „természetüknél fogva” képtelenek lennének erre – jóval ritkábbak a női elkövetők. 

 Egy férfi áldozatnak bizonyos tekintetben nehezebb a dolga, mint egy nőinek. Sokak fejében az „udvarlás” metafórája még mindig a nő mint ellenálló vár, amelyet a férfi ostromol, hogy majd legyőzze a nő ellenállását (ebben a gondolkodásmódban magától értetődik, hogy a leghatározottabb „nem” sem számít), a nő pedig végül feladja és enged, aláveti magát a győztes férfi akaratának és átadja neki a vár (a teste) feletti uralmat, azaz a szexuálisan bántalmazott nő nő marad, akit „legfeljebb” kicsit szabálytalanul ostromoltak és vettek be. Ezzel szemben a bántalmazott férfiból ebben a mentalitásban ráadásképpen még „nőt” is csináltak, azaz férfiasságától is megfosztották, és az, hogy "férfi létére" segítséget kell kérnie, még egy ráadás megalázás (de azért megteszik, és van is hol: a NANE segélyvonalán pl. bántalmazott férfiak is szakszerű segítséget kaphatnak). 

A szexuálisan bántalmazott férfiak bántalmazói azonban nem feltétlenül nők, és bár nyilván homoszexuális felállásban sem kizárható a szexualizált erőszak (sőt, a homoszexuálisok társadalmi marginalizációja nehezíti az erőszak szankcionálását), az, aki férfiként férfit erőszakol meg, nem feltétlenül homoszexuális irányultságú (ahogyan az, aki gyerekek sérelmére követ el szexualizált erőszakot, nem feltétlenül „pedofil” irányultságú), hanem "csak" épp az adott helyzetben egy másik férfi felett akarja a hatalmát kimutatni (l. még a börtönhierarchiával kapcsolatos történeteket), és éppen azért választja ezt az eszközt, mert ebben a mentalitásban jobban „nem lehet” megalázni egy férfit mint azzal, hogy szimbolikusan nővé teszed.

Annak, hogy nők ritkán bántalmaznak szexuálisan felnőtt férfiakat, két - egyébként roppant kézenfekvő - oka van: 1. Az egyik, hogy nők ritkán vannak olyan helyzetben/pozícióban, hogy ne csak intézményesített hatalmuk legyen felnőtt férfiak felett, hanem ezzel a hatalommal szabadon és büntetlenül (!) vissza is élhessenek (mondjuk, pl. nem nagyon valószínű, hogy Christine Lagarde ilyen karriert futhatott volna be, ha közismerten olyan életvitelt folytatott volna, mint amilyent Dominique Strauss-Kahn folytatott). Nem mintha a nők nem szeretnék a hatalmat és nem élnének vissza vele, csak épp kevesebb lehetőségük van erre, és a lehetőségeikhez igazodva ezt más úton-módon (többnyire nem szexualizált formában és kevesebb „sikerrel”) élik ki, legfőképpen a kiszolgáltatottak pótszerével: a manipulációval (aka „női praktikákkal”, intrikákkal, érzelmi zsarolással, a szexpartnerrel szemben szexmegvonással (ami nem tévesztendő össze azzal, ha azért nem akar, mert nincs kedve!)), illetve különösen az anyaságban, ahol elég szabadon (sőt, társadalmilag támogatott formában) teljesíthetik ki a gyerek feletti hatalmukat (pl. a gondoskodás monopolizálásával és a gyerek önállósodási, függetlenedési törekvéseinek akadályozásával teszi magát az anya „nélkülözhetetlenné” és szerez így totális hatalmat a gyerek jóléte felett – az már más kérdés, hogy az apától és az államtól való egzisztenciális függőséggel és a személyes szabadság feladásával az ilyen anyák drágán megfizetnek ezért a kis és múlandó hatalomért). 2. A másik ok a nők által felnőtt férfiakon elkövetett szexualizált erőszak viszonylagos hiányának egész egyszerűen az, hogy az erőszak előfeltételét képező hatalmi helyzet ellentétben áll a „nő mint beveendő vár”/”levadászandó préda” által jelképezett szexuális passzivitással, alávetettséggel. Azaz ha egy nő szexualizált formájában akarna visszaélni hatalmával egy férfival szemben, úgymond (ki)üti egymást a (cselekvő) hatalma és az „elszenvedő” jellegűnek tekintett szexualitása.

Ettől persze még elvileg lehetséges, hogy egy nő szexuális erőszakot kövessen el egy felnőtt férfi sérelmére, hiszen 1. eseti jelleggel előfordulnak hatalommal bíró nők, 2. a női szexualitás a valóságban nem szükségszerűen passzív, és 3. technikailag lehetséges egy férfit akarata (és a szexuális vágy totális hiánya) ellenére khm, klasszikus szexre kényszeríteni, mert a félelemtől, rettegéstől is működésbe tud lépni. (Pl. nem kizárt, hogy azok közt, akik a délszláv háború idején női foglyokon követtek el erőszakot, akadnak, akik - mivel nem meggyőződésből és önszántukból követtek el erőszakot, hanem a parancsnoktól való halálfélelmükben –  egyszerre szexuális erőszak elszenvedői és a szexuálizált erőszak elképzelhető legsúlyosabb formájának az elkövetői voltak, és nem tudom, vizsgálta-e valaki valaha, hogy azok, akik ezen elgondolkodtak, ezt hogyan rendezték le magukban.)

Ha a szexuálisan bántalmazott férfiak helyzetén segíteni szeretnénk, ill. meg szeretnénk akadályozni, hogy a hatalommal nem annyira bíró nők manipulálással kompenzáljanak, akkor nagyjából ugyanazt kell tenni, mint a férfiak által elkövetett szexuális erőszak visszaszorításának az eszközeiként határoztunk meg:

- A hatalom világos és egyértelmű korlátozása - egy (akármilyen nemű) főnök utasításokat a munkára vonatkozóan, de másra nem. - Attól, hogy valaki sikeres, a világ nem arra való, hogy őt kiszolgálja. 

- A hatalom- és tekintélytisztelet korlátozása. Ez nem azt jelenti, hogy nem ismerjük el a teljesítményt és a szakmai tekintélyt, hanem azt, hogy a helyén kezeljük, vagyis azt, hogy nem esünk hasra a nemzet mindenféle nagyjai előtt. 

- A manipulációval, érzelmi és hatalmi zsarolással szembeni ellenállás. Mindegy, hogy a szereposztó dívány tulajdonosa hiteti el veled, hogy csak így van jövőd a szakmádban, vagy a torzult lelkű, öngyilkossággal fenyegetőző ex-szerelmed, a bántalmaző férjed vagy a teérted mindent feláldozó anyád manipulál. Vagy a sorosmigráncsplakát, az azonnali mellékhatásmentes gyógyulást ígérő csodaszer, az orosz hekker álhíre és a választási ígéret.

- A csecsemő felszabadítása az anyja kizárólagos hatalma alól: Bizony egy újszülött is képes egynél több személyhez kötődést kialakítani. A biztonságérzete (és ezzel a rezilienciája, ellenállóképessége) erősebb lesz, ha nem az az alapélménye, hogy egyetlen személynek van életre-halálra kiszolgáltatva, hanem megtapasztalhatja, az anyján kívül az apjára, a nagyapjára vagy a nagynénjére is bármikor számíthat. 

- A nők hatalmi pozíciójának javítása és a passzivitás leválasztása a nőiségről: Manipulálni az manipulál, aki tudja, hogy nyíltan nem lenne esélye elérni, amit szeretne. Amíg a nőktől visszafogottságot, alázatot és saját érdekeik háttérbe szorítását várjuk és rossz néven vesszük, ha kiállnak magukért, ne csodálkozzunk, hogy az amúgy legitim céljaikat is hátulról próbálják elérni  Amíg a lányokból nyuszit nevelünk, aki hasraesik az apai, a tanári és a férfiúi tekintély előtt, nem várhatjuk el reálisan, hogy ott helyben tökön rúgja a mellét taperoló rendezőt. És azt sem, hogy manipuláció helyett ne féljenek kimondani, amit gondolnak és akarnak. 

- A hatalom és az erőszak leválasztása a férfiasságtól: Amíg "férfiatlan" dolog veszíteni és segítséget kérni, nehéz lesz egy férfinak akár szexuális, akár "csak" fizikai bántalmazás sértettjeként nyilvánosság (rendőrség) elé állnia és/vagy segítséget kérni (és ezzel megakadályozni, hogy az elkövető utóbb másokat is bántalmazzon). 

- A hatalom és a szex szétválasztása, ezen belül elsősorban a szexualitás leírására használt háborús (a nő mint beveendő vár) és vadászati (a nő mint levadászandó préda) metaforáink történelemkönyvekbe való száműzése. Amíg a nőket megszólják a nem házasságba torkolló (férjfogó), hanem egyszerűen rekreációs célokat szolgáló konszenzuális szex miatt ("könnyen adta oda magát", "bárki megkaphatja"), nem fognak nyíltan kommunikálniuk e téren. A várostrom/vadász-paradigmákban a nők mainpulációra _kényszerülnek_ (nem mondhatnak "igent", mert akkor lekurvázzák őket), ezért a férfiak sosem tudhatják, hányadán állnak a nőkkel. Ennek a paradigmának az elengedhetetlen része a "ha nemet mond, igent gondol" momentuma, ami a nemi erőszak melegágya. Az a férfi, aki speciel nem akar erőszakoskodni, sosem tudhatja, hányadán áll („Most tényleg nemet mond-e a  lány, vagy csak azért mondja, mert társadalmilag ciki lenne egyből igent mondani?”, „Legyőztem, lefeküdt nekem, feleségül vettem, de én kellek-e neki, mint férfi, vagy csak azért akart házasodni, mert ciki lett volna nem férjhez menni, ha már együtt jártunk?”, „Miért nem akar velem szeretkezni – nincs kedve? megbántottam és büntiben vagyok? rossz neki velem? nem is kívánt sosem, csak az asszony-státsusz kellett neki? vagy csak kéreti magát?”). Ezzel a paradigmával csak az jár jól, aki szeret a zavarosban halászni.