2018. január 27. 11:45 - B.Log

Amikor a jog felülírja a biológiát

A sokgyermekes katolikus családanya mint férfi

"A városatyák emiatt kérték Mária Teréziát, hogy "atyai gondoskodással méltóztassék elrendelni" (sic! kicsit erős a képzavar)" - olvashatjuk Az utolsó sporoni alkimistáról szóló cikkben. Pedig a királynőt "atyának" szólítani csupán a mából visszanézve tűnik képzavarnak, a katolikus családanya Mária Terézia ugyanis hiába bizonyította biológiai nőiségét egy rakás (szám szerint 20 év alatt 16, és ebből csak 6 nem érte meg a felnőtt kort) gyerek szülésével, ettől még "férfi" volt. 

A (patriarchális) rendi társadalomban ugyanis a "férfi" (hasonlóan a "nemes"-hez) egy jogi státusz, amelyet az ember (ha szerencsés) a születése révén szerzett meg, és amely más (nem "nemesi" és nem "férfi") születésűekhez képest bizonyos többletjogokkal járt. Aki például "nemes"-nek, de nem "férfinak" született, annak felemás státusz jutott: a "nemesi" státusszal járó jogokból neki is csurrant-cseppent valami (megillették őt bizonyos vagyoni jellegű jogok), de a férjének bizonyos jogai voltak felette (és a rendi státusza is a férjtől függött, így pl. egy nemes felesége nemesi rangot kapott, míg egy nemes nő nem nemes férje és attól való gyerekei nem). Ugyanakkor annak távollétében a feleség képviselhette a férjét, olyannyira, hogy a főnemesi özvegynek (férje amolyan végleges távollétében) szavazati joga volt a törvényhozásban (személyesen ugyan nem tehette oda be a lábát, de férfi megbízottat küldhetett) egészen 1848-ig, amikoris a nők meglévő politikai jogait az országgyűlés nem hogy kiterjesztette volna a főnemes özvegyekről más nőkre is, hanem a nőket a meglévő politikai jogoktól is megfosztotta az 1848. évi V. törvénycikk 2. §-a, amely explicite ki is mondja, hogy "a nőket kivéve" illeti meg választójog azokat, akik bizonyos jövedelmi, iskolázottsági vagy polgárjoggal kapcsolatos feltételeknek megfelelnek. - Miközben tehát 1848 minden egyéb tekintetben felszámolta azt a gyakorlatot, hogy a születés (egyedi királyi beavatkozás hiányában) örökre meghatározza az egyén (és annak leszármazottainak) jogait, a nemi hovatartozással mint az ember egyetlen veleszületett tulajdonságával pont ennek ellenkezőjét tette: hiába minden tanulás és vagyon, aki ebbe a kategóriába született, annak csak korlátozott jogok jutottak.  

A születés révén kapott rendi hovatartozást a király azonban felülírhatta, mégpedig nemcsak a nemesi, hanem a nemi hovatartozást is: ahogyan nem nemesi születésű férfit nemessé tehetett, nemes lányt is fiúsíthatott, azaz felruházhatta őt a nemes férfi minden jogával (olyannyira, hogy a fiúsított nemes lány közrendű férje és az attól való gyerekei is nemesi státuszt kaptak). Persze ez a gyakorlatban ritka volt, hiszen a fiúsítás nem állt a rokonok érdekében, mert a nemzetség vagyonából ezzel pontosan annyival kevesebb jutott a rokonoknak, mint amennyivel több a fiúsított lánynak, és a királynak is le kellett mondani azokról a jogokról, amelyek a fiúágon kihalt családról őrá szálltak volna vissza. A törvények korlátozták is a király fiúsításhoz való jogát: azt a nemes lányt lehetett fiúsítani, akinek nem voltak fiútestvérei és közeli rokonai, és a gyakorlatban ez csak akkor történt meg, ha a távolabbi rokonoknak sem sikerült ennek keresztbe tenniük (a Habsburgok fiúörökös hiányában előre "fiúsították" a mindenkori lányörököst a pragmatica sanctio nevű dokumentummal a 18. sz. első évtizedeiben, így lehetett Mária Teréziából egyáltalán magyar király). A formálisan meglévő jogok érvényesítése akkoriban, amikor még nem lettek szétválasztva a hatalmi ágak, sokkal jobban függött a királynál való lobbizás eredményességétől, mint manapság, amikor (a mindenkori hatalom beavatkozásától többé-kevésbé mentes) bíróságok szolgáltatnak (ha nem is mindig igazságot, de) jogot. 

Ebben a patriarchális rendi társadalomban, amelyben a "nő" státuszú egyének jogai korlátozottak voltak, Mária Terézia a teljes jogú magyar király szerepében jogi tekintetben szükségszerűen "férfi" státusszal bírt, és ezáltal magyar népének nem (a rendi világban valamely férfinak alárendelt és mások felett formális hatalommal nem bíró) anyja, hanem nemcsak gondoskodó, de ehhez rendeletalkotási jogkörökkel is felruházott királyi atyja. A soproni potentátok jól tudták, hogy ha jogilag érvényes eredményt (konkrét rendeletet) akarnak látni, teljesen logikus módon nem egy (jogilag alárendelt) anyához, hanem egy teljes körű formális hatalommal bíró atyához kell fordulniuk.