2018. április 07. 07:17 - B.Log

Mit csinálhatott volna "az" ellenzék?

Az már lassan mindenki számára világos, hogy a választási rendszer sajátosságai következtében a valamivel több szavazat sokkal több mandátumot jelent. Ennek következményeként a viszonylag legnagyobb parlamenti csoport aránytalanul nagy hatalmat kap - olyannyira, hogy ennek eredményeképp a legnagyobb kisebbségi csoport teljesen el tud nyomni minden más álláspontot.

Az ellenzék "széttagoltsága" nem valamiféle bűn vagy gyengeség, hanem a világ legnormálisabb dolga, elvégre egy-egy közéleti kérdéssel kapcsolatban nemcsak két álláspont (egy kormánypárti és egy ellenzéki) létezhet - márcsak azért sem, mert ezek a kérdések rendszerint összetettek, és épp ezért árnyalt válaszlehetőségek sokaságát kellene megvitatni.

Sajnos éppen erre, azaz a magára a kérdésre, a megoldandó problémára irányuló tárgyszerű, objektív érveket és ellenérveket felsorakoztató, a mindenki számára elfogadható és lehető legjobb megoldásra (azaz megoldásra) mint eredményre törekvő vitára képtelen az a fajta, a "kormány" és az "ellenzék" élet-halál-harcára épülő képviselői demokrácia, amely nálunk (de nemcsak nálunk) dívik, és amelyet - sajnos - túl sokan normálisnak tartanak. (Vannak és voltak azért a tárgyilagos közéleti vitára irányuló kezdeményezések, pl. Hankiss Elemér "Találjuk ki Magyarországot"-ja, vagy mostanság a Közös Ország Mozgalom, de az ilyesmi nemigen hallatszik a pártszlogenek keltette zajban.)

Az ellenzéki pártok azonban éppen ezt voltak képtelenek felismerni - és addig egészen biztosan nem "lehet más a politika", amíg az ellenzéki pártok nem lépnek ki ebből a diszkurzusból, és nem kezdenek el konkrét közéleti kérdések legjobb megoldásának megtalálására irányuló közéleti párbeszédet (amit akár "politikai vitának" is nevezhetnénk, ha még emlékeznénk a politikai vita és a politikai sárdobálás közötti különbségre).

Ehelyett azt látjuk, az ellenzéki pártok pont úgy kampányolnak, mint a kormány: pénzígéréssel és félelemkeltéssel. Édesmindegy, hogy Orbán Erzsébet-utalványt osztogat, Szél családipótlék-emelést ígér Google-hirdetésben vagy Karácsony feltétel nélküli alapjövedelemmel kecsegtet: mindannyian arra építenek, hogy a választó megvásárolható (és ez a magyar választók egy részénél valóban működik is - nem, nem a zsák krumplira gondolok, hanem az átlagkeresetűeknek visszaosztott támogatásokra). Egykutya a migráncsozás és a határon túli szavazókkal való riogatás: mind a kettővel van gond bőven, de a velük való riogatás nem útja a megoldás felé vezető úton. Nem beszélve arról, hogy az egymás közötti viták is a kormány és az ellenzék közötti "kinyírásos" diszkurzusmintát követik, tárgyszerű és érdemi vita helyett.

De mi a megoldás? - Tulajdonképpen hótt egyszerű, és nincs is más választásuk az ellenzéki pártoknak, függetlenül attól, hogy holnap minden marad-e a régiben, vagy valamely csoda folytán úgy alakul-e a mandátumelosztás, hogy teljesíteniük kell a választóktól kapott megbízatást: Sorra kell venni minden egyes "ügyet"-"kérdést"-"problémát" és egyesével tárgyszerűen, észérvekkel meg kell vitatni, hogyan oldható meg az adott probléma racionálisan úgy, hogy az az álláspontok többsége számára elfogadható kompromisszumot (és nem megalkuvást!) jelent anélkül, hogy semmibe vegye a kisebbséget.

Számos kérdés van, amiben az ellenzéki pártok hasonlóan gondolkodnak: ilyen a választási rendszer aránytalanságai, a fékek és ellensúlyok szükségessége, az államigazgatási ellenőrző mechanizmusok szükségessége, az oktatás központosításának elhibázottsága, a közbeszerzésekkel és egyéb ügyekben tapasztalt korrupció visszaszorítása, az oktatási és szociális intézmények szektorsemleges finanszírozása (ugyanannyi állami finanszírozás járjon egy-egy szolgáltatásért függetlenül attól, hogy a fenntartó állami, önkormányzati, civil vagy egyházi), az állami finanszírozás átláthatóbbá tétele, vagy a hátrányos helyzetűek oktatásának javítása (ebben még a Jobbik is egyetért, csak épp más módszerekben gondolkodnak, mint mondjuk az Igazgyöngy Alapítvány - és innentől egyszerűen kemény adatokat kell szállítania annak, aki úgy gondolja, tud megoldást).

Az így előállt "közös nevező" a választások kimenetelétől függően vagy ad-hoc kormányprogram, vagy a következő választásokra való közös választási program: Az első esetben a nyerteseknek nincs más választásuk, mint ily módon utólag kibogozni, mindent összevéve mire kaptak a választóktól felhatalmazást és elvégezni mindazokat a feladatokat, amelyek elvégzésére együtt képesek. A másodikban pedig a továbbra is ellenzéki pártok négy év múlva egy közös választási minimumprogrammal indulhatnak. A választók szavazata így csak a közös választási program végrehajtására ad felhatalmazást és kötelezettséget, és innentől valóban másodrendű kérdés az egyéni jelölt párthovatartozása: ugyanis nem az általa képviselt pártra szavazunk. Hanem egy konkrét problémamegoldási javaslatra.

Ha nem így csináljuk, még sokáig nem lesz jól működő ország Magyarország.