2018. augusztus 07. 06:36 - B.Log

A nagy nyugdíjmese

A nyugdíjrendszer nem fenntartható, mert kevés az eltartó és sok az öreg, ergo az a megoldás, hogy több gyereket kell szülni - logikusnak hangzik, csakhogy nem egészen igaz. 

Először is: a több gyerek nem jelent automatikusan több befizetőt/eltartót. Ahhoz olyan gazdaság is kell, amely lehetővé teszi, hogy a több gyerek huszonöt év múlva termeljen is.
Ma nem azért van munkaerőhiány (arról is lehet vitatkozni, hogy valóban van-e, de most tételezzük fel, hogy így van) Magyarországon, mert 30 évvel ezelőtt kevés gyerek született. Még úgy is messze vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól, hogy 1. anno (amikor a mai dolgozók születtek) sem született olyan borzasztóan sok gyerek és 2. ebből a kevésből is több százezren mentek külföldre, és akkor még nem beszéltünk 3. arról a százezres tömegről, akikkel annyira nem törődött az iskolarendszer, hogy képtelenek az elsődleges munkaerőpiac legegyszerűbb munkaköreinek megfelelni.

A spanyol, olasz vagy görög nyugdíjrendszer sincs kisegítve azzal, hogy a dolgozóknak nemcsak a nyugdíjrendszert kell finanszírozniuk, hanem a jól képzett, ám munkanélküli vagy csak a prekariátusig jutott, határozott idejű szerződésről határozott idejű szerződésre tengődő fiatalokat is. Hiába pörgeti fel a több gyerek egy picit a gazdaságot azzal, hogy plusz fogyasztót jelent, egy plusz gyerek fogyasztása nem teremt egy munkahelyet... Még rosszabb a helyzet a Földközi-tenger túloldalán: a KDNP által is ideálisnak tartott 3+ gyerekes családméret ahhoz vezetett, hogy van egy rakás részben egészen jól képzett fiatal, csak épp munkájuk nincs. Szíria könnyű préda volt a háborúnak: lakossága 35 év a triplára nőtt, a fiatal férfiak kegyelemmunkahelyeken tengődtek (beállnak valami nagybácsi boltjába), nőttek a különböző, gyakorlatilag törzsként működő csoportok közötti feszültségek és míg ezek a törzsek korábban egymással vegyítve éltek a városokban, most egyre jobban szegregálódtak és különböző városrészekbe tömörültek. A változó klíma miatt egyre kevésbé jövedelmező mezőgazdaság csak fokozta a megélhetési lehetőségek hiányát - szóval tíz évvel ezelőtt tele volt az ország nulla perspektívával rendelkező (és mivel ebben a patriarchális társadalomban a szex csak házasságban képzelhető el, szexuálisan is frusztrált) fiatal férfival, akik közül jónéhány nem látott más kiutat, mint beállni valamely polgárháborús csoportba és ott küzdeni egy jobb jövőért...az eredményt ismerjük: a szétzilált ország mások prédájává vált, míg a lakosság kevésbé harcias része valami menekülttáborban tengődik - Szíria kiváló példája annak, hogy az ország bizony nem feltétlenül azé, aki teleszüli.

Na de térjünk vissza kishazánkra, ahol mára sokan elfelejtették, hogy a pártjegyzőkönyvek tanulsága szerint a GYES-t nem annyira a túl kevés, hanem éppen a túl sok gyerek miatt vezették be: a kisgyerekes anyák otthon tartásával próbálták enyhíteni a "kapun belüli" munkanélküliségen, azaz azt a jelenséget orvosolni, hogy ugyan papíron mindenkinek volt munkahelye, hiszen a szocializmus vívmánya a munkanélküliség felszámolása, csak épp dolga nem volt a munkahelyén... igen, ez akkor volt, amikor a háború után pótlólag és a néhány éves Ratkó-korszak kényszereivel összefüggésben születettek kezdtek a munkaerőpiacra áramolni (akkoriban jóval kevesebben tanultak tovább, így zömmel 16-20 évesen léptek be a fiatalok a munkaerőpiacra).

Tehát ahhoz, hogy a több gyerek valóban több befizetőt jelentsen 30 év múlva, 1. olyan versenyképes gazdaság kell, amely 2. megfelelő számú vonzó és magas termelékenységű munkahelyeket kínál (azaz ne menjen külföldre a munkavállaló, munkájának legyen hozzáadott értéke, ami nem csak az ő túlélését fedi, és a gazdaság egyáltalán embert igényeljen és ne gépekkel végeztesse a munkát), valamint 3. olyan munkaerő, aki elég képzett ahhoz, hogy ezeken termelékeny munkahelyeken helyt álljon (mert ugye a közmunkás és a working poor nem befizető...).

A nyugdíjrendszer abban a formában, amelyben a második világháború után bevezették, az örök növekedésre épül. Magyarán nem azért fenntarthatatlan a nyugdíjrendszer, mert kevés gyerek születik, hanem azért fenntarthatatlan, mert definíció szerint fenntarthatatlan az, ami csak örök növekedés mellett működőképes - ez az, amit piramisjátéknak is hívnak.

Az örök növekedéssel bajok vannak, ugyanis a természeti erőforrások csak korlátozottan növelhetők. A világ lakossága a jelenlegi számítások szerint úgy 11 milliárd körül fog tetőzni, és talán addigra etetni is fogunk tudni ennyi embert, egy ideig legalábbis, mert a mezőgazdasági földek nem zsigerelhetők ki a végtelenségig. Épp mostanság nyáron van a "World Overshoot Day"-nek nevezett szimbolikus mérce, amely arra figyelmeztet, hogy X vagy Y ország fogyasztásával számolva feléltük az egy év alatt újratermelődő természeti erőforrásokat. Persze lehet (kell) javítani a felhasználás hatékonyságán és kevesebbet pazarolni, illetve növelni az élelmiszertermelés hatékonyságát (pl. kevesebb vizet fogyasztó és föld helyett "polcon" termő fajtákkal) és ezzel kitolni a határokat, de azt a kérdést így sem árt feltennünk, hogy ez meddig reális. Azt a kérdést is fel kell tenni (és ezen is vitatkoznak a szakértők is), hogy az automatizálás-robotizálás vajon hogyan befolyásolja a gazdaság munkaerőigényét, azaz annyi új ágazat alakul-e, amennyit "elvesz" a robotizálás. Ha nem, akkor ugyanis a több gyerek egyáltalán nem jelent több termelőt-befizetőt, hanem több eltartottat, köztük olyanokat, akik képtelenek értelmes elfoglaltságot találni maguknak (és ez nem csak pénz kérdése).

Szóval azon lehet persze vitatkozni, hogy a 10 millió lakos a 92 ezer négyzetkilométerre sok-e, vagy kevés, de míg triviális, hogy a népesség csökkenése végső soron az emberiség végét jelenti, azt se felejtsük el, hogy a fenntartható mértéken felüli népességszám sem segíti az emberiség minőségi életben maradását. Ezért aki szerint túl kevés a 10 millió lakos, az fel kell, hogy tegye magának a kérdést, szerinte hol kellett volna, hogy tetőzzön Magyarország lakosságának a száma: 20 millióra, 85 millióra kellett volna nőnie?

(A fenti ábra nagyon közelítőleg mutatja be a lakosságszám alakulását, ha 2010-től átlagban jó fidesznyikesen kb. 3,15 gyereket szülnének a nők. 2310-re elérnénk a 600 milliós lakosságszámot, ami 6500 fő/km2-es népsűrűséget jelentene, azaz 1 km2-en el kellene, hogy férjen 6500 ember lakása, munkahelye/iskolája, szórakozó-/pihenőhelye, sportolása, élelmiszer- és energia-termelése, ivóvíz-utánpótlása, a levegő tisztítása és az általa termelt CO2 feldolgozása és minden egyebe. - Ez kb. a mai Hongkong népsűrűsége, de a város gyakorlatilag minden élelmiszerét importálja, azaz túlélése a kevésbé sűrűn lakott külvilágtól függ.)

Miből életek az öregek a nyugdíjrendszer bevezetése előtt? Persze gyengébb orvosi ellátás mellett eleve kevesebb ideig éltek azok, akik képtelenek voltak ellátni magukat (ahogyan a fogyatékosan született gyerekek is elég hamar meghaltak, így nem merült fel, hogyan integrálják őket a társadalomba és mi legyen velük,  miután meghaltak az őket gondozó szülők), de a vadászó-gyűjtögető társadalmakban a kevésbé fitt ember is összegyűjtögette a napi betevőt. A mezőgazdasági forradalom után a földművesek, mesteremberek, kereskedők egyszerűen átadták a termelési eszközöket (a földet, a céhjogot, a kapcsolatrendszert) a gyermeküknek (ennek hiányában egyéb kiszemelt örökösnek/vásárlónak), és az cserében eltartotta őket. Azokban a szegényebb nagycsaládokban, ahol nem volt elég föld ahhoz, hogy felosszák és a fiatalok önálló háztartást alapítsanak, az idősek a ház körül dolgoztak és vigyáztak azokra a kisgyerekekre, akiket az anyjuk már nem tudott kivinni egy kendőben magával a mezőre, de még nem tudtak dolgozni. Azaz a tehetősebbek a felhalmozott vagyonukból, eladott termelőeszközökből éltek, míg a szegényebbek gyerekeik kegyelemkenyerén éltek és házimunkával, gyerekfelügyelettel tehermentesítették a család kereső tagjait. - Persze akkoriban is figyelni kellett a családméretnek a gazdasági növekedéssel való összhangba hozására, hiszen a gyűjtögetés korában nem volt növekedés, de a mezőgazdasági forradalom után is korlátozottan nőtt az egy-egy vidéken termelés alá vonható föld (és ugye véges számú gyereknek tudsz földet vagy céhjogot adni, hogy abból megtermelje a betevő falatját). Nem csoda, hogy szinte mindenütt korlátozták a népességnövekedést (mindenféle fogamzásgátló eszközökkel és csecsemőgyilkosságokkal, házassági tilalmakkal, szerzetesi rendekkel), illetve ha túlságosan megnőtt a népesség, kénytelenek voltak háborúzni-ölni, ill. gyarmatosítani. (Európában csak a pestisjárványok után felejtődött el a családméret korlátozása, és ez szerencsés módon egybeesett az iparosodás növekedésével, ami egy csomó munkást felszívott.)

Amióta a kapitalizmus tudásalapúvá vált, már nem a szülők biztosítják az időskori eltartásért cserében az eszközöket arra, hogy a gyerekük meg tudjon élni, hanem a köz, amely a gyereknevelés nagyobb költségtételeit (a közoktatást, ami havonta átlagosan úgy nagyságrendileg 70-80 ezer forint, és az elvi egészségbiztosítás költségét, ami úgy havi 10 ezer ft) átvállalja a szülőktől, sőt, ezen felül is támogatást nyújt (egy kétgyerekes családnál az egy gyerekre jutó 17 ezer ft-os adókedvezménnyel és a 13 ezer forintnyi családi pótlékkal együtt ha jól számolom, gyerekenként havonta olyan 110 000 forintnyi ingyenes szolgáltatás és pénzbeli támogatás jut, és az apróságokat, mint a gyerek utáni betegszabadságot vagy az utazási kedvezményeket nem számoltuk). Jelenleg tehát két irányba működik a társadalmi szolidaritás: a befizetők (amellett, hogy a mostani idősek nyugdíját fizetik) iskoláztatással és egyéb támogatásokkal közösen biztosítják a gyerek felkészítését a pénzkeresésre, a gyerek pedig finanszírozza majd a mostani befizetők nyugdíját.
Csakhogy ez a rendszer nem csak akkor borul, ha a családra vágyók kevesebb "nyersanyagot", azaz kevesebb gyereket szállítanak, hanem akkor is, ha többet szállítanak annál, amit a gazdaság munkaerő formájában fel tud majd szívni. Ebben az esetben a mostani befizetők sokkal több gyereket finanszíroznak, cserébe viszont ugyanúgy nem oldódik meg időskori megélhetésük, mint ha "túl kevés" gyerek született volna, sőt, még rosszabb a helyzet, hiszen az eltartandó idősek és az eltartandó munkanélküliek kénytelenek versengeni vagy a kevés dolgozó befizetéseiért, vagy - ha valóban eljut a robotizálás odáig - a gépek termelése után beszedett adókból való részesülésért.