GLOSSZA


A blog elköltözött - mindjárt átirányítunk

2018. augusztus 08. 06:21 - B.Log

Egy tanár-diák-viszony tanulságai



A blog elköltözött....átirányítunk.



Tanulságos történetet olvashatunk az Abcugon egy évtizedekkel ezelőtti tanár-diák-viszonyról - mielőtt továbbolvasol, olvasd el a cikket.

Tulajdonképpen azzal is áltathatnánk magukat, hogy ugyebár semmi baj nem történt -

a tanár szerelmes volt, és nem alkalmazott kényszert (sőt, a fogamzásgátlásról is gondoskodott, igaz, az esemény utáni tabletta a hormonháztartás megzavarásával működik és többek közt ezért sem való az óvszer helyettesítésére), a lány pedig "önként" ment bele a kapcsolatba és utána nem szorult egy életen át terápiára - pedig egyértelmű, hogy nem okés ez a dolog. Ebben hasonlít is számos #metoo- történetre, hiszen ezek sem mind a kikényszerített szexről szólnak ("ha nem hagysz, hogy megdugjalak, kitúrlak a szakmádból"), hanem éppen arról, hogy a nyílt erőszakon túl számos olyan kisebb-nagyobb, a nők szexualitására, intimszférájuk megsértésére irányuló incidens éri a nőket, amelyek egyenként negligálhatók (kivel nem volt még sosem bunkó senki...?), de normalitásuknál és mindennaposságuknál fogva mégis azt eredményezik, hogy számos nő kevésbé fesztelenül mozog a világban és ezzel leszűkül a lehetséges jó tapasztalatok köre.

Itt sem egy szörnyű, az áldozat életét örökre tönkretevő bántalmazásos történettel állunk szemben, hanem "csak" amolyan határátlépéssel - amely mégis olyan hatással volt egy még gyerek tizenévesre, hogy észrevétlenül ellehetetlenítette számára a nem hierarchikus párkapcsolatok megtapasztalását. Ezért nincs rendben ez a történet, és ezért kell (!) minden tanártól megkövetelni, hogy a szerelmet és a szexualitást tartsa távol a diákjaival való kapcsolatából.

Tudomásul kell venni, hogy egy tizenéves másodlagos nemi jellegének fejlettségéből nem következtethetünk arra, személyisége van annyira érett, hogy főleg érzelmi és emberi viszonyokkal kapcsolatos kérdésekben maga önállóan mérje fel, ő maga mit akar és mit nem, hogyan hatnak rá mások, mi jó neki és mi sem, illetve ezekért ki is álljon másokkal szemben. Tehát itt a tanulság a szülőknek és egyéb felnőtteknek: abból, hogy nincs erőszak és a gyerek úgy tűnik, jól érzi magát, nem következik, hogy a gyerek abban a helyzetben van, hogy el tudja dönteni, aktívan akarja-e a kapcsolat szexuális részét. Nem véletlenül kiskorú a kiskorú, és a kiskorúság, azaz a döntési képesség korlátai nemcsak a szavazati jog, a szerződéskötési képesség és a büntetőjogi felelősség korlátozására vonatkozik, hanem a magánéleti döntésekre is (mellesleg ezért sem szabadna felnőttként kezelni, aki tizenévesen házasságot köt és gyereket csinál!). Ez a még nem teljesen kifejlett belátási és döntési képesség még kortársak közötti tinikapcsolatokban is problémát jelenthet, de különösen probléma, ha a másik fél már egyértelműen felnőtt, akkor meg pláne, ha ez a másik fél tanár, netán lelkész, terapeuta, orvos vagy hasonló "hatalmi pozícióban" van, tehát a korkülönbségből természetesen fakadó egyenlőtlenség mellé még az odafigyelő, "karizmatikus" tanár stb. természetes tekintélye társul, akire a tizenéves természetszerűleg felnéz. Ilyen szituációban adott esetben egy felnőtt sincs abban a lelki-érzelmi helyzetben, hogy valóban szabadon menjen bele egy kapcsolatba - nem véletlenül tiltjuk, hogy az aszimmetrikus jellegű szakmai kapcsolat a magánéletivel keveredjen.

Érdemes egy pillantást vetni a másik oldalra is: sok más "karizmatikus" (és diákokkal szexuális viszonyba keveredett) tanárral együtt ő sem egy mások szexuális bántalmazását élvező szörny, hanem szerepzavaros férfi, ami részben a tanárképzés hiányosságainak és a tanári pálya elanyukásodásával (némely pedagógus nem szakmai elhivatottságból választja a pályát, hanem mert értelemszerűen jól összeegyeztethető a gyerek időbeosztásával, főleg nyáron, ami persze nem lenne baj, ha nem szarna nagy ívben a szakmai részre, mert azt képzeli, anyaként úgyis ért a gyerekekhez, esetleg még fel is van háborodva, hogy elzavarják továbbképzésre) összefüggő professzionalitás-hiány következménye, részben pedig úgy tűnik, ezeknek a férfiaknak hatalmas Pügmalión-komplexusuk van, ahol szexuális vonzalom keveredik abba az egyébként természetes örömbe, amit egy gyerek fejlődése láttán érzünk (erre az is utal, hogy az immár ötvenes éveit taposó tanár szerint “a legtöbb férfinak egyébként is egész életében a 15-25 év közötti lányok tetszenek”). - Hasonlóan a pedofíliához (nem mint bántalmazás, hanem mint szexuális irányultság), amely forrása a tudomány jelenlegi állása szerint a gyerekgondozási ösztönnek a szexuális vággyal való keveredése. Tanulságot kell levonnunk az ilyesfajta történetekből a pedagógusképzésre nézve, ahol erősíteni kell az önreflexióra való képességet is magába foglaló professzionalitást. Nem az egyes gyereket kell szeretni, hanem magát a szakmát (és ennek részeként többek közt a gyerekeket is, és mindemellett professzionálisan kell tudni bánni azzal a gyerekkel is, akit zsigerből annyira utálunk, hogy feláll a szőr a hátunkon). Ebben a szakmában, lévén, hogy segítő-támogató szakma, ahol a másik féllel való kapcsolat annak koránál és helyzeténél fogva mindig aszimmetrikus, a tanárnak képesnek kell lennie 1. személyes preferenciáitól függetlenítenie magát és minden rábízott gyerekkel egyenlően és a szakma legjobb gyakorlatainak megfelelően bánni, 2. képesnek kell lennie szétválasztani a szakmai életet a magánéletétől (nemcsak a párkapcsolati/nemi magánéletétől, hanem a szülői szerepétől is), tehát a maga részéről meg kell őriznie egy bizonyos érzelmi függetlenséget, valamint 3. képesnek kell lennie arra, hogy a rábízott gyerekek rajongásával minden öröm mellett sem éljen vissza, fel kell fognia, hogy ha egy gyerek nem jelöl ki határt (pl. az érintés kérdését még gyerekként kezeli és még nem tiltja), az nem felszólítás a határátlépésre, és oda kell figyelnie, hogy a gyerekek ezt a rajongásos korszakot sérülések nélkül kinőhessék. A tanár, ahogyan más felnőttek is a tini környezetéből, éppen azért tud fontos szülőpótlék lenni vagy átmenetet képezni a szülőtől való érzelmi függéstől a felnőtt élet felé, hogy a szülővel való kölcsönös érzelmi függéstől és érzelmi igényeitől követelőzéseitől mentesen tud ottlenni a gyerek számára. Ráadásul a legtöbb gyereknek a tanárok jelentik az egyetlen lehetőséget arra, hogy önállóan, szülői felügyelet nélkül kapcsolatot tanuljanak kialakítani felnőttekkel; ilyen értelemben az a tanár, akivel órán kívül is kapcsolatban van, a gyerek és a tizenéves számára kísérleti terep. A tizenéves rajongása életkori sajátosság és hol valamely tanárra, hol valamely ideológiára, vallásra, zenekarra, színészre stb. irányul, és bár lehet szexuális színezete, ebből nem következik, hogy az illető a szó felnőtt értelmében szerelmes és szexet akar. Az elég jó tanár ezt is tudja, és nem értelmezi át diákjai rajongását partneri szerelemmé, ahogyan azt, hogy ilyenkor még bizonytalanok az intimszféra határai, nem értelmezi úgy, hogy behatolhat az intimszféra határokkal még nem lezárt területeire. Mert - és ez a történet tanulsága - ez a tanár tanárként azzal vallott szakmai kudarcot, hogy nagy szerelemmé stilizált fel a maga részéről egy olyan viszonyt, amit a másik fél egyáltalán nem annak látott, ráadásul más szakmai kapcsolatainak is nemkívánt szexuális színezetet adott (vö. hogy hastáncos szerkós megjegyzést), ráadásul azon a kissé kínos módon, ahogyan azok a férfiak szokták, akik nőneműek jelenlétében úgy egyáltalán képtelenek mellőzni a szexuális tartalmú megjegyzéseket még akkor is, amikor a helyzet egyáltalán nem motiválja őket (ráadásul az ilyesmi a kor előrehaladtával az elfogadhatatlanságán túl egyre kínosabb a hallgatóságnak...). Ami azért is kár, mert a számára kevésbé vonzó és érte kevésbé rajongó diákjainak úgy tűnik, elég jó tanára tudott lenni.

komment
süti beállítások módosítása