Azért meglehetősen bizarr, amikor olyasvalakit választanak egy tudományos testület élére, akinek finoman szólva is kissé sajátos elképzelései vannak a tudományosság mibenlétéről. 

Apróság, hogy Freund Tamás a “külföldi eladhatóság”-ot a kutatói teljesítmény mércéjének állítja be, holott közismert, hogy a specifikus helyhez, kultúrához, nyelvhez kapcsolódó kutatói tapasztalat (mondjuk a magyar reneszánsz zene terén) máshol nehezebben "piacosítható". Ahogyan az ilyen témájú tudományos cikkek is kevésbé helyezhetők el nemzetközi folyóiratokban, és alacsonyabb az idézettségük. Az már a vicc kategóriája, hogy a neki nem tetsző kutatási eredményeket produkáló kutatókról egyszerre állítja, hogy tudományos közleményeiket csak politikai irányultságuk miatt közlik, és hogy külföldön nem rúgnak labdába. 

Az viszont egészen elképesztő, hogy Freund azt feltételezi, a kormánypártiság/ellenzékiség és a kutatói teljesítmény között összefüggés áll fent. Ha Freund ilyen összefüggést feltételez, akkor az ő kutatói tevékenységével kapcsolatban is fel kell tennünk pl. azt a kérdést, vajon mi történne, ha Freund saját kutatásai során olyan eredménnyel szembesülne, amely tényszerűen cáfolna valamely politikai vagy egyéb magánemberi álláspontját. Felülírná álláspontját, vagy a kutatási eredményt hallgatná el? Őnála a valóság győzne, vagy a hite, a meggyőződését vagy a doktori esküjét áldozná fel? Esetleg fel sem fogná, hogy kutatása eredménye valamely kedves hiedelmét cáfolja? Az ő kutatásai  akkor is nyitottak lesznek az eredmény vonatkozásában, ha ennek politikai tétje van? Mennyire sikeresen oldaná fel a kognitív disszonanciát?

Persze fordított irányban van, sőt kell, hogy legyen kapcsolat a tudomány és a politika között: elvégre a jó kormányzás arról ismerszik meg, hogy a tényekre, azaz tudományos módszerekkel szerzett ismeretekre alapozza szakmapolitikai döntéseit. Amiből fordítva következik, hogy ha van „ellenzéki” tudomány, a kormányzás nem a valóságra alapozza intézkedéseit. És, persze, mint mindenki másnak, a kutatónak is illik felszólalnia, amikor valakik hülyeséget beszélnek arról, amit ő kutat.

Nem a tényekre alapozó kormányok ugyan előszeretettel a bölcsész- és társadalomtudományokat lehetetlenítik el. De a többi tudományág sem érezheti magát biztonságban. Mégis, kinek kell geológus, aki felszólal, mert egy kiemelt beruházás arra alkalmatlan talajra épül? Biológus, aki valamely ritka élőhely megőrzéséért száll síkra? Meteorológus, aki tiltakozik, hogy egy tervezett épület ellehetetleníti az előrejelzésekhez szükséges adatok gyűjtését? Epidemológus, aki tudományos érvekkel cáfolja az operatív törzs állításait?