A bocsánatkérés a hibajavításnak a társadalmi béke szempontjából fontos eszköze - lehetne, ha jól csinálnánk. De a valóságban arra használjuk ezt az eljárást, hogy a sértettet megbocsátásra kényszerítsük, az elkövetőt futni hagyjuk, és minden maradjon a régiben.

Szeretjük elfelejteni, hogy az "érvényes" bocsánatkérésnek előfeltételei vannak, amelyek nélkül ez az egész folyamat, mint társadalmi gyakorlat semmit nem ér, ehelyett minden a régiben marad. A bocsánat ugyanis nem a bocsánatkérésen áll és bukik, az pusztán egy többlépcsős folyamatnak az egyik része. 

Az első lépcső annak belátása, hogy elkövettünk egy hibát. 
A második, hogy ezt megbánjuk. 
A harmadik, hogy nem akarjuk még egyszer elkövetni ezt a hibát. 
A negyedik, hogy próbáljuk helyretenni/kijavítani a hibát.
És csak most, ötödik lépésként, jöhet a bocsánatkérés. 
Az meg a sértett joga eldönteni, hogy végül megbocsát-e (és ezzel feloldja-e az elkövetőt az akut lelkiismeretfurdalás alól). 

Ehhez képest a bocsánatkérést a valóságban gyakran úgy használják, mint a viccben: "Gyerekkoromban bicikliért imádkoztam Istenhez. Aztán rájöttem, hogy ez nem így működik, loptam egy biciklit és gyónni mentem." 

Ha egy közösségben jól alkalmazzuk a bocsánatkérést, a közösség megússza vele az öriharit és az örökös vérbosszút, a hibákat pedig a maga hasznára tudja fordítani: segítségükkel kijavítja a rendszerhibáit. De ha a bocsánatkérés nem "őszinte", nem előzi meg belátás és megbánás, akkor pont az ellenkezője történik: semmi. Azaz minden a régiben marad. A bocsánatkérést pont ezért nem érdemes kierőszakolni - ezt láthattuk a #metoo magyarországi eseteinél is: attól, hogy néhány idősödő bácsit bocsánatkérésre kényszerítünk, kb. annyit érjük el, hogy nem értik a számukra hirtelenül és váratlanul megváltozott világot és igazságtalanul meghurcoltnak érzik magukat. A katarzishoz ennél több kell. A másik oldalról pedig szinte kötelezővé tettük a megbocsátást, tehát az elkövető felmentését a bűntudat alól, mégpedig függetlenül attól, hogy a sértett hogyan viszonyul a bocsánatkéréshez, pl. egyáltalán őszintének tartja-e (a fenti értelemben). 

Így aztán a bocsánatkérés-megbocsátás előremutató társadalmi gyakorlat helyett pusztán az adott helyzet változatlan fennmaradását szolgáló üres játszmává fajult. Pont úgy, mint a bántalmazó párkapcsolatokban, amelyekben a bántalmazásos és a bocsánatkérési fázisok váltakoznak, és mivel "kötelező" a bocsánatkérést elfogadni és megbocsátani, a ciklusok a végtelenségig folytatódnak, hacsak nem a bántalmazott még azt is magára vállalja, hogy ő a "rossz", aki nem bocsát meg.