GLOSSZA


A blog elköltözött - mindjárt átirányítunk

2017. október 28. 08:02 - B.Log

Miért vannak női parkolók?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Persze roppant szellemes azon élcelődni, hogy a nőknek még a sima parkoló sem elég jó, és felháborodni azon, bezzeg a nőknek még az is derogák, hogy gyalogoljanak egyet a parkoló(ház)ban. 

A "női parkolók" létrejöttének története azonban egyáltalán nem vicces.

Egyszerűen az történt, hogy az 1980-as évek Nyugat-Európájában és Amerikájában nemcsak a motorizáció hágott csúcsára, hanem a nők sérelmére parkolók és parkolóházak sötétebb sarkaiban elkövetett erőszakos támadások is. Szinte járványszerűen raboltak ki és erőszakoltak meg autójukból ki- vagy beszálló nőket. Mivel akkoriban nem voltak még annyira elterjedtek a kamerák, válaszképpen az történt, hogy a parkolók bejáratánál, illetve a parkolóházak liftjeinek közelében - azaz ott, ahol többen járnak - fenntartottak pár helyet nőknek, és azokat a részeket jobban kivilágították, hogy elbátortalanítsák a támadókat. Persze a kamerák sem nagyon változtatnak a helyzeten: aki kapucnis pulcsi alá rejti az arcát, annak a támadását hiába rögzíti kamera. És a megtámadott akkor már meg van támadva. Úgyhogy a parkoló(háza)k bekamerázásával sem vált teljesen okafogyottá a női parkoló intézménye. 

Szóval igen, persze, el lehet várni a nőktől is, hogy ugyanannyit gyalogoljanak a parkolóban, mint a férfiak - feltéve, hogy biztosítani tudjuk, menet közben nem ütik le őket. 

komment
süti beállítások módosítása