Újabb lépést tett a kormány a magyar tudományos élet felszámolása felé - persze nem az elsőt. És itt nemcsak arra gondolok, hogy a NER azzal, hogy minden egyéb kutatásfinanszírozási forrás mellett a Magyar Tudományos Akadémia forrásait is Palkovics László felügyelete alá rendelte, egyértelművé tette, nem engedi, hogy Magyarországon a kormány által jóvá nem hagyott témákról tudományos kutatásokat folytassanak.
Palkovics ugyanis teljesen egyértelművé tette, csak olyan kutatási tevékenységet támogat, amelyből belátható időn belül gazdasági haszon származik. Ez az, amit a tudományos kutatás rendszertanában úgy hívunk, ipari fejlesztés, és épp mivel ezek a fejlesztések belátható időn belül hasznot hajtanak, csak korlátozottan kell őket támogatni (elvégre itt a kutatás üzleti beruházás, ami termelőre fordul - a túl nagy támogatása amúgy is felvetné azt a kérdést, az állami támogatás nem torzítja-e a versenyt).
A "nem hasznos" kutatásokat és ezen belül a bölcsészet- és társadalomtudományokat sem csak most kezdte kiutálni a kormány: amikor a legelső Orbán-kormány 2000-2001-ben létrehozta az NKFP-t, a Nemzeti Kutatásfejlesztési Programot, az eredeti tervek szerint a bölcsészeti és társadalomtudományi kutatási projekteket be sem lehetett nyújtani (a kormányt akkoriban végül sikerült erről lebeszélni). Tudjuk, hogy 2010-től számos intézkedés született a tudományos élet korlátozására: az első talán a filozófusok vegzálása, haszontalannak minősítése volt, de ilyen a felsőoktatásban az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek korlátozása ill. a kereslet kézivezérlése (egy ponton gyakorlatilag csak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kapott államilag finanszírozott jogász helyeket), és a kettős mérce alkalmazása (míg az állami egyetemeknek meg kell küzdeniük a Nemzeti Kiválóság Program keretében szerezhető plusz forrásokért, néhány nem állami fenntartású egyházi egyetem rendeleti úton jut ehhez a forráshoz). Hasonló ügylet volt, amikor az összes nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatót a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez akarták terelni. Közismert, hogy a CEU további létét egy olyan feltételtől tették függővé, aminek a teljesítése nem a CEU-n, hanem a kormányon múlik (a kormány által követelt államközi szerződés speciel a kormány aláírására vár...).
Most fokozatot váltott a kormány: Ezúttal már nem csak anyagilag lehetetleníti el a tudományos élet neki nem tetsző szeleteit, hanem nyílt tiltáshoz folyamodik: betiltja a nemek tudományos vizsgálatának módszereit oktató gender szakot (tehát nemhogy állami finanszírozást nem biztosítanak hozzá, hanem önköltségesen, azaz saját pénzedből sem tanulhatod), amely úgy mellesleg állami akkreditációt kapott. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az illetékes állami szerv a szak oktatóiról és magáról a képzésről megállapította, hogy megfelel a (nemzetközi és hazai) tudományos minőségi követelményeknek. .
Persze nem látunk bele a kormány fejébe, de van néhány tippünk arra nézve, miért is "utálja" ennyire a bölcsészet- és társadalomtudományokat:
- Nem érdeke a szociális problémák megoldása: a kiszolgáltatott ember nem ugrál, hanem kussol és szavaz (és azon elégül ki, hogy másnak még rosszabb - a fehéreknek a cigányok jutnak, a migránsok meg azért kellettek, hogy a cigányoknak is jusson utálni való). A társadalom tudományos vizsgálata ezzel szemben azzal, hogy jelenségeket vizsgál, és a társadalmi problémákra nem csak rámutat, hanem (alkalmazott formájában) tényleges megoldásokat is felvázol.
- Nem érdeke, hogy az emberek megkérdőjelezzék a kötelezően választandó életutakat, hiszen a családba zárt és szülői kötelességekkel röghöz kötött ember megintcsak nem ugrál (mer' akkor rossz jegyet ad a tanító néni, és az igazgató is utálni fogja a gyereket, meg muszáj eltartani a családot, mert szociális ellátás nincs, csak adókedvezmény, ahhoz meg munkahely kell) - a gendertudományok viszont épp azt tudatosítják bennünk, hogy koronként, társadalmonként és szubkultúránként változnak a nemi szerepek, azaz nem kőbevésettek (elvégre ha az ember az evolúciónak nevezett történeti folyamat révén jött létre, nemcsak az ember, de a nő és a férfi sem örök).
- A filozófusok vizsgálnak olyan (részben az irodalom- és kultúratudományokkal közös) kérdéseket, hogy mi az, hogy "tudás", igazság", "igazságosság", etikai kérdéseket boncol racionálisan (amivel elveszi a vallás, az egyház monopóliumát a helyes viselkedés kérdésében), ők is vizsgálják, hogyan működik az állam (igen, ezért is kellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem: nehogy már a közszolga tudományosan megalapozott képzésben részesülve gondolkodni tanuljon arról, mi az a "jó" állam).
- A kultúra- és irodalomtudomány elemzi a narratívák és a fikciók működését (idősödő Batthányi-körös nem-bölcsész professzoroknak, akiknek tudományfilozófiából csak marxizmus jutott: a felépítményt szedi ízekre). Segítségükkel átláthatunk azoknak a meséknek a szitáján, amelyekkel áltatni próbálnak bennünket, hogy eltereljék a figyelmünket attól, hogy a napi problémáink (az egészségügy, az oktatás, az életveszélyes csatornafedél a bicikliút sötét zugában) megoldhatók lennének, ha nem inkomptetens kormányt választottunk volna meg.
A genderkutatásokat természetesen ez az intézkedés sem fogja megsemmisíteni, amíg lehet tudományt művelni Magyarországon, hiszen a tudomány, a tudásszerzés belső logikája megköveteli, hogy azokat a jelenségeket, amelyekkel szembetalálják magunkat, tudományos módszerekkel vizsgáljuk, és bár ez társadalomtudományi, ill. bölcsésztéma, a kevésbé bölcsész tudományágak is egyre kevésbé engedhetik meg magukat, hogy megkerüljék a gendertudományok által használt módszerek adaptálását saját tudományáguk bizonyos kutatási témáira: az orvostudományban azzal szembesülünk, a páciens túlélése szempontjából döntő lehet, hogy az orvos tisztában van-e azzal, milyen prekoncepciókkal viszonyul a beteghez, de az antropológusnak sem mindegy, hogy helyesen be tud-e azonosítani egy csontvázat, vagy a saját elképzeléseit rávetítve nem veszi észre, hogy az asztalán fekvő csontváz nő, mert azt gondolja, a harcos meg az izmos az tuti férfi. A pedagógusok tudják, hogy ha a matek fiúsnak számít, akkor a lányok már attól is rosszabbul teljesítenek, ha a dolgozat előtt arra emlékeztetik őket, hogy lányok, és lassan az evolúcióbiológusok is tisztában vannak azzal, hogy a rózsaszín nem attól lányos szín, mert az evolúció a lányokat a piros bogyók felismerésére kondícionálta (hiszen van, ahol/amikor a rózsaszín számít fiús színnek).
Persze egyes tudományágak nyílt betiltása nem fog a genderkutatásoknál megállni: a természettudósok, mérnökök jól tennék, ha most úgy ordítanának fel, mint ha saját torkuknak szegezték volna a kést. Ugyanis ők pont olyan kiszolgáltatottak lesznek, mint azok, akik innentől csak suttyomban adhatják tovább szaktudásukat. A természettudományoknak is vannak szakterületeik, amelyek alapkutatásként nem hajtanak hasznot (hány stadiont lehetne építeni semmi pénzre fordítható hasznot nem hozó, ámde rohadt magas, több millió svájci frankos CERN-tagdíjból?), vagy amelyek a kormánynak kellemetlen kérdéseket tesznek fel. Kinek kell olyan atomfizikus vagy biztonsági mérnök, aki szakmai véleményt nyilvánít, beszól, netán botrányt csinál, ha a Paks2 projektben valami olyasmi történik, ami szakmailag nem elfogadható, de Putyin szerint jól van ez így? Kinek kell olyan geológus, aki kijelenti, arra a talajra ilyen építményt nem szabad felhúzni akkor sem, ha ez egy a felcsúti kisvasúthoz hasonló prioritású beruházás? Kinek kell olyan agykutató, aki képes a nagy nyilvánosság előtt eloszlatni a tévhiteket a női és férfi agyakról? Kinek kell olyan epidemológus, aki megmondja, milyen intézkedésekkel akadályozhatók meg a kórházi fertőzések, amikor Kásler Miklós szerint (egyébként elődje Balog Zoltán, és Soltész Mihály államtitkár hasonlóan gondolkodtak...) ez az intézkedés az ima, ill. a tízparancsolat betartása? Kinek kell bármilyen tudástermelő, ha a mindennapok működtetése nem tudásalapú??
