GLOSSZA


A blog elköltözött - mindjárt átirányítunk

2020. július 02. 22:25 - B.Log

A genderkreacionisták



A blog elköltözött....átirányítunk.



Alábecsüljük, mekkora tétje van a “genderellenességnek” azok számára, akik tűzzel-vassal küzdenek nemcsak azok ellen, akik a köz számára is látható módon valamilyen szempontból nem követik azokat a nemhez kötött életutakat, forgatókönyveket, amelyeket „kellene”, hanem még azok ellen is, akik mindezt tudományos vizsgálat tárgyává is teszik.


Sokak számára egyszerűen érthetetlen, miért ragaszkodnak egyes kormánytagok ennyire mindenféle nemi „princípiumhoz” a születési nemtől (mégis hova álljanak az interszex babák?) a kötelező (persze heteró) házasságig és gyerek”vállalásig” („vállalni” csak azt lehet, amiről az is elképzelhető, hogy visszautasítjuk).
Ha érteni akarjuk, mi adja a „genderellenesség” hevét, vehemenciáját, érdemes felfigyelnünk arra, hogy itt voltaképpen a kreacionisták egyik csatáját látjuk. A nemnek az a felfogása, amit a „genderellenesek” képviselnek, színtiszta kreacionizmus: azt tételezi fel, hogy a nem valami Istentől (vagy az isten helyére lépő „Természet”) adott, abszolút dolog, amely helyszíntől, történelmi változásoktól, társadalmi gyakorlatoktól független „princípium”. Holott abból a felismerésből, hogy az ember hosszú folyamatok és esetleges változások eredményeként (aka evolúció) jött létre és tovább változik, logikusan következik, hogy a női/férfi princípium sem lehet öröktől való és változatlan. És ezt támasztják alá a genderkutatások empirikus adatai is, amelyek azt mutatják, hogy a mindenkori társadalmi gyakorlattól, kortól, helytől, körülményektől, szubkultúrától függ, mi az „igazi” nő/férfi és mi lesz azokkal, akik ebből netán kilógnak.

Az ember legalapvetőbb szükségletei közé tartoznak olyan dolgok, hogy biztonságban érezze magát, kiszámítható és igazságos legyen számára a világ, a környezete szeresse-becsülje. Ezeket a pszichológiai alapszükségleteket elégíti ki a kreacionizmus és (részben ezzel karöltve) a vallásos hit „bizonyossága”.
Egyénileg változó, ki mennyire viseli jól az élet forgandóságait és kinek mennyi kreacionizmusra és vallásos jellegű hitre van szüksége a lelki egyensúlya fenntartásához. Rengeteg ember rendelkezik azzal az ősbizalommal és azzal a rezilienciával, amelyre építve egyáltalán nincsen szüksége „örök igazságokba” kapaszkodni. Sokaknak elég a „van valami odafönt” vigasztaló képzelete, van, akinek kell egy kis ásó-kapa-nagyharanggal kombinált genderkreacionizmus (a „Természetadta” princípium”-féléből) ahhoz, hogy eléggé biztonságban érezze magát a párkapcsolat intimitásához, és vannak, akik az élet bizonytalanságait csak örök érvényű, Istentől/Természettő való társadalmi rendbe vetett hitre támaszkodva képesek elviselni, genderkreacionizmussal és erkölcskreacionizmussal. (Míg a filozófiai etika azt kutatja, az emberek hogyan bánnak és hogyan bánjanak egymással, a “kreacionista etika” követője szerint az általa érvényesíteni kívánt értékrendet Istentől származik (ettől kreacionista), ezért elképzelhetetlen az erről való „alku”, kiegyezés, sőt, az egyszerű vita is.)

Nem véletlen, hogy Európában a gender- és erkölcskreacionizmus egyik fő szószólója a Katolikus Egyház (amely nemcsak Magyarországon, hanem Lengyelországtól Spanyolországig törekszik kreacionista nézetei törvényi szintre emeléséért, sőt, az EU-nál is lobbizik a kreacionizmussal nem összeegyeztethető intézkedések eltörléséért), hiszen az ügyfelei egy részének éppen attól vonzó, hogy a „hit bizonyosságát” kínálja a mindennapok fenyegetőnek érzett valósága által okozott bizonytalanság-érzet ellen. A kreacionizmus, a teremtettségbe vetett hit „megmondja” neked, mit kell csinálnod és hogyan kell élned ahhoz, hogy Isten és a hittestvéreid szeressenek és megvédjenek, és ezek az életviteli előírások zöme a spirituális és a magánéletre vonatkoznak. Minél fenyegetőbbnek érzi valaki a külvilágot, annál nagyobb vonzerőt gyakorolnak rá az örök igazságok köré szerveződő közösségek, ahol világos szabályok vannak és a szabályok betartásáért örök élet és evilági elfogadottság jár (ez a magyarázata annak, hogy minél kevésbé nőbarát egy társadalom, annál vonzóbbak a biztonságérzetet kínáló kreacionista-vallási közösségek a nők számára). A teremtés-kreacionizmusért vívott harcot az egyház elvesztette, hiszen miután elvileg nem tudományellenesnek pozícionálja magát, egy évszázad után mégiscsak elfogadni kényszerült az evolúcióelmélet igazát, és a bibliai teremtéstörténeteket (a hétnapos teremtéstörténetet és a rögtön utána következő második, Ádám-és-Éva-féle történetet) át kellett helyeznie a „átvitt értelemben igaz” szövegrészek kategóriájába. De míg az a kérdés, hogy a világ és benne az ember hogyan jött létre, az átlagember mindennapi életében viszonylag kis szerepet játszik és viszonylag könnyen félretehető, a genderkreacionizmus a hívő magánéletbe vág: életünk legintimebb részére vonatkozik. Aki a genderkreacionizmust „támadja”, a genderkreacionistát a legintimebb magánéletében bizonytalanítja el azzal, hogy rámutat arra, ez a magánélet nem Isten akarata vagy a Természet adta szükségszerűség, hanem másképpen is élhetsz/élhettél volna. Amit te abszolútnak, megkérdőjelezhetetlennek, öröknek tartasz, az csak egy lehetséges életút a sok közül. Ez persze különösen akkor okoz szorongást, amikor valaki nagy áldozatok árán, saját magát a saját biztonságérzetéért megerőszakolva választotta magának ezt az életet. 

Természetesen a genderelmélet valósága ellenében is fent lehet(ne) tartani a genderkreacionizmusba vetett hitet. De a tapasztalat és a világkép közötti pszichológiai feszültség (aka kognitív disszonancia) menedzselése, kézben tartása meglehetősen erőforrás-igényes, és végső soron mégiscsak a tapasztalat szokott győzni. A magukat nem csak anyaként értelmező nők, a transzneműek és az interszexek, az azonosnemű szeretők és szülők, a házasság nélküli tartós párkapcsolatban élők, a poliamórok, a nem „hagyományos” szereposztású párok, a választottan gyermekmentesek mind puszta létezésükkel a genderkreacionista orra alá dörgölik azt a tényt, hogy egynél több életút lehetséges, és az a hit, amelyből ő biztonságérzetét nyeri, nem egyedülüdvözítő – hanem csak egy a sok lehetőség közül a bőség zavarában, amivel el is veszítette a vonzereje lényegét, a biztonságérzetet kereső egyén pedig visszavetődik a bizonytalanság-érzet rettentő szorongásába. Ennek a valóságnak a tudományos kutatása pedig azzal „fenyeget”, hogy a kutató állampolgári kötelességtudatból nyilvánosan is felszólal („politizál”), amikor az általa kutatott szakterületeken tényként állítanak adatokkal alá nem támasztható állításokat.

A genderkreacionizmus fenntartásához ezért elengedhetetlen a kreacionizmus tanaival nem konform módon viselkedők teljes elrejtése beleértve a róluk szóló kutatás betiltását. A genderkreacionizmus elleni fellépéshez, az önrendelkezés biztosításához és a nem kreacionizmus-konform életutak törvény előtti egyenlőség elismertetéséhez érdemes tisztában lenni azzal, hogy ezzel a genderkracionisták személyiségének legérzékenyebb, legfájóbb pontját vagyunk kénytelenek célbavenni, szorongást vagyunk kénytelenek okozni, és ennek megfelelően heves érzelmi reakcióra kell számítani (és ezt kezelni, ha sikeresek akarunk lenni), amikor az ő álomvilágukkal szembeállítjuk az életünk valóságát.

komment
süti beállítások módosítása