GLOSSZA


A blog elköltözött - mindjárt átirányítunk

2014. június 13. 16:56 - B.Log

Későn ébredő RTL



A blog elköltözött....átirányítunk.



"Először a kommunistákért jöttek, de én nem voltam kommunista – így nem szóltam semmit.
Aztán a szociáldemokratákért jöttek, de én szociáldemokrata sem voltam – így semmit nem tettem.
Majd a szakszervezetiek következtek, de én nem voltam szakszervezeti.
És aztán a zsidókért jöttek, de én nem voltam zsidó sem – így nem sokat tettem.
És mire eljöttek értem is, addigra senki nem maradt, aki kiállhatott volna mellettem."

Persze nem kell féltelni az RTL-t, amelyről most épp úgy tűnik, a reklámadó által tökönrúgva végre mégiscsak rájött, mit is jelent a média felelőssége. Nyilván jobb későn, mint soha, de azért egy kicsit korábban is gondolhattak volna arra, hogy mint többek között minden nyereségorientált vállalkozásnak is nekik is az a jó, ha kiszámítható feltételek mellett működhetnek. Médiavállalkozásként pedig kritikusan elemző hírműsorokkal ehhez eddig is hozzájárulhattak volna.

komment
süti beállítások módosítása