Nem annyira a kulturális dolgozók helyzetének megingatásáról, hanem elsősorban a kulturális intézmények kiéheztetése lehet annak a törvényjavaslatnak a célja, amely a kulturális intézmények dolgozóitól megvonná a közalkalmazotti státuszt.
A közalkalmazotti bértábla amolyan állami minimálbérként működik, amely végzettség és szakmai tapasztalat szerint differenciált. Magasabb bérrel eddig is lehetett jutalmazni a kiváló teljesítményt nyújtó közalkalmazottakat: a munkáltató felfelé eddig is eltérhetett a közalkalmazotti bértáblától - ha ugyan volt miből. És legalább a nullás évek közepe óta, azaz úgy 2005-2006 óta történtek kezdeményezések a közalkalmazottak teljesítményének értékelésére, amelynek eredményeként magasabb bért is kaphattak azok a közalkalmazottak, akik többet/jobban dolgoztak a többieknél (ezek a kezdeményezések végül a 2008-as válság pénzhiányának estek áldozatul, és ezt a fonalat a későbbiekben nem vették fel újból).Nem állja meg tehát az előterjesztőnek az az érve, hogy a közalkalmazotti státusz megszüntetéséhez van szükség arra, hogy a kiváló teljesítményt a munkabérben is el lehessen ismerni.
Ne feledjük azt sem, hogy a "csak" a napi munkájukat végzőkre is szükség van, ugyanis ők teszik lehetővé, hogy a "pörgősebb" kollégáknak egyáltalán legyen szabad kapacitása ötleteik megvalósítására. Ha pl. a könyvtárosoknak munkahelyük megőrzése érdekében azon kell marakodniuk, ki hány rendezvényt szervezhet, az alapfeladat, azaz az olvasók kiszolgálása és a dolgozatíró tanulók segítése fog csorbát szenvedni. Mellesleg azt, aki a feladatait nem végezte el, azt közalkalmazottként is felelősségre lehet vonni és kellő számú figyelmeztetés után felbontani a szerződést.
A közalkalmazotti státusz megszüntetése a kulturális ágazatban nem a teljesítményelv érvényesülésével fog járni, hanem az alábbi következményekkel:
1. Eddig a finanszírozónak a közalkalmazotti bértáblát kellett alapul vennie az intézménynek biztosítandó bérköltség megállapításához, a közalkalmazotti státusz megszűnésével azonban nem lesz ilyen "támpont", amely az adott munkakörhöz megkövetelt képzettséghez és tapasztalathoz egy a minimálbérnél azért többnyire valamivel magasabb minimálisan fizetendő bért írt elő. Azaz: az igazgató "lobbierejétől" - vagyis attól, mennyire "kedves" az intézmény a kormánynak - függ majd, a szakképzett minimálbérnél (azaz a garantált bérminimumnál) magasabb béreket tud-e fizetni dolgozóinak.
2. Objektív értékelőrendszer hiányában a dolgozók bére az igazgató kénye-kedvétől függ majd. Nyilván lesznek intézményvezetők, akik szakszerűen igazgatják a szervezetet és világos, igazságos elvek mentén differenciált bérrendszer mentén osztják szét a bérekre rendelkezésre álló összeget, mások viszont a bérminimum feletti összegeket a rendes béren kívüli juttatásként, találomra vagy pofára fogják szétosztani. Ebben a rendszerben az, aki önálló szakmai véleményt fogalmaz meg, már nem számíthat arra, hogy legalább a végzettsége és tapasztalata szerinti közalkalmazotti bérminimumot nem tudják tőle megvonni, így aztán félő, hogy az össznépi szakmai kussolás még nagyobb méreteket ölt, mint most (...amikor egy ország egészségügyi dolgozói egy-két kivételtől eltekintve sajnálkozva bár, de mégis egy emberként hajtják végre a szakmai érvekre és a páciensek egészségére való tekintet nélkül a kórházkiürítési parancsot... azaz igaz, hogy nincs szükség a közalkalmazotti státusz megvonásához arra, hogy egy egész ágazat politikai parancsra cselekedjen szakmai lelkiismerete ellenében).
3. Mindennek minden bizonnyal az lesz az eredménye, hogy a kulturális ágazat legjobb szakemberei, azaz azok, akik szakmailag megalapozott önálló véleménnyel bírnak, elhagyják az állami fenntartású intézményeket, amelyek szakmai műhelyekből és közművelődési intézményekből - néhány, vesztett pozícióból küzdő hőstől eltekintve - kontraszelektált parancsvégrehajtó droidok gyülekezőhelyévé válnak. Hogy ez a jóslat nem egészen alaptalan, a törvényjavaslat 28. §-a mutatja, amely ahelyett az erős kikötés helyett, hogy „az állami és a települési önkormányzati fenntartású muzeális intézmény, könyvtár és közművelődési intézmény nem lehet elkötelezett egyetlen vallás, világnézet vagy politikai irányzat mellett sem”, az alaptörvény "alapelvei", azaz az alaptörvény preambulum-maszlaga melletti elkötelezettséget írja elő. Magyarul: a törvényjavaslat értelmében minden állami, önkormányzati kulturális intézmény köteles szakmailag-tudományosan megalapozott tudás helyett az alaptörvény preambulumában foglaltakat propagálni.
Az illiberális rendszerek és ezen belül a NER nem a huszadik századi diktatúrák mentén, fizikai erőszakkal érvényesítik hatalmukat, hanem az egyénnek a neofeudális gazdasági viszonyok közötti egzisztenciális kiszolgáltatottságával.
Könyvajánló a témához: az illiberális viszonyok működéséről: T. Snyder: A szabadság felszámolása és az ellenállás módjáról: uő: A zsarnokságról - Húsz lecke a huszadik századból
