A bajban segíteni kell, akinek erre szükség van. Járványok idején azonban fontos odafigyelni, hogyan tesszük ezt, hogy a lelkes segítő ne váljon a fertőzést a megsegített házához szállító társadalmi biohazarddá!

Járványok ellen a legfőbb védekezés ugyanis az emberek közötti kapcsolatok minimálisra csökkentése. A szomszédnak, kerületbeli idősnek, túlterhelt anyukának nyújtott segítség viszont éppen ennek az ellenkezőjével jár - több, sőt, számos új kapcsolattal. Ezt csak súlyosbítja, hogy a leglelkesebb segítők gyakran éppen olyan emberek, akik élénk társadalmi életet élnek, vagyis akik nagyobb valószínűséggel hordják szét a kórokozókat, mint a remete alkatúak. Persze nem arról van szó, hogy ne segítsük azokat, akik rászorulnak, hanem arról, hogy ezt ésszel, megfontoltan tegyük, hogy ne okozzunk több kárt, mint amekkora segítséget nyújtunk. 

Mint sok más orvosi/egészségügyi kérdésben, a segítséget illetően is kockázatokat és hasznot kell elemezni, mérlegelni és végül felelős döntést hozni - nemcsak magunkra nézve, hanem a társadalom, illetve az emberiség egészét is figyelembe véve. A legfőbb jó, amit ma megtehetsz, az az, hogy lelassítod a betegség terjedését, és mivel ezt a koronavírust tünetmentesen is lehet terjeszteni, erről már két héttel az első köhögés előtt kell(ene) gondoskodnod. Ne belőled legyen Magyarország Typhoid Maryje, aki kiváló, szaktudására büszke szakács volt az 1900-as évek elején New Yorkban és környékén, de élete végéig nem értette, miért halnak sorba a családok, akiknél főz, hiszen ő "nem beteg"... 

A társadalmi szolidaritás legfőbb eszköze bizonyos esetekben szó szerint a semmittevés: akinek valamilyen "alapbetegsége" van, az maradjon otthon és ne álljon neki másokat megmenteni, mert nem tudsz akkora segítséget nyújtani, amely nagyobb annál a kárnál, amit okozol, ha elfoglalsz egy ágyat az intenzíven. Nem beszélve arról, ha nem te foglalod el azt az ágyat, hanem olyasvalaki, aki nélküled nem fertőződött volna meg...   

Ha egészséges vagy, akkor legelőször azzal foglalkozz, hogy ne fertőzz meg másokat (ha gyerekeid vannak, ne vigyáztass rájuk mással és ne engedd őket más gyerekek közé - ha eddig nem tetted meg, akkor most egyedülálló lehetőséget kaptál arra, hogy élőben megtanítsd őket arra, mit jelent a társadalmi szolidaritás, miért ne köhögjön rá másokra és miért mosson kezet...). Az egy dolog, hogy az idősek közül többen halnak meg, de ettől még jelentős kórházi kapacitásokat foglalnak le a fiatal koronafertőzöttek (akkor is, ha végül nagyobb arányban gyógyulnak meg). 

Ha ezek után van még kapacitásod, akkor segíts. De ne úgy, mint a cserkész, aki az idős nénit akkor is átkíséri az utcán, amikor az nem is akar átkelni... hanem ésszel: 

- A segítés során is minimalizáld a kontaktust. 
- Csak olyan segítséget nyújts, amire tényleg feltétlenül szükség van. Az elfogyott zöldségek pótlása fontos, az ablakpucolás nem. Minden felesleges segítség egy felesleges fertőzéskockázat.
- Aki maga is veszélyeztetett, az ne segítsen. (Kontraproduktív, ha az önkormányzat a szívbeteg dolgozóját zavarja el, hogy egészséges időseknek bevásároljon...)
- Egyvalaki lehetőleg egyvalakinek segítsen. (Ha a lelkes önkéntes féltucat idősnek vásárol be, akkor féltucat idősnél viszi körbe a féltucatnyi bevásárlás során szerzett kórokozókészletet - influenzát, koronát, vagy akár az előző esti bébiszittelésnél begyűjtött hányós-fosós vírust...)
- Aki segítőként különösen veszélyeztetett emberrel érintkezik, az tényleg függesszen fel minden egyéb társas érintkezést, mégpedig lehetőleg már a segítés előtt, nemcsak alatta. (Igen, ez azokra a passzivista lányokra is igaz, akik a fejüket összedugva ragasztják fel Budapest 12. kerületében azokat a plakátokat, amelyek arról tájékoztatják a 60 év felettieket, hogy kérjenek segítséget ahelyett, hogy maguk menjenek a postára. Remélem, van annyi eszük, hogy a következő hetekben nem szerveznek nem virtuális önkéntestalálkozókat...)