Megjelent az új Nemzeti Alaptanterv, amely alaptantervnek nem alaptanterv (ehhez túlságosan részletekbe menően szabályoz), nemzetinek meg csak annak nemzeti, akit nem zavarja az édes anyanyelvének megerőszakolása. Lett is egy rakás tiltakozás, többek közt egy rakás magyartanár "Nem tanítok fasiszta írót"-táblával szelfizik. Pedig nincs igazuk! 

Az irodalomtanításnak ugyanis nem az a tétje, hogy az érettségizők Wass Albert vagy Ottlik Géza szellemi-írói nagysága előtt borulnak-e le, és köze nincs az irodalomtanításhoz, amikor ünneplőbe fojtott kisiskolások kielégületlen nagymamájuk pótörömére március 15-én Petőfi-verseket böfögnek. 

Az iskolai magyarórák, pontosabban ezen belül az irodalomtanítás ugyanis, amely a korszerű értelmében vett "tanítás" szót megérdemli, nem valamely írócsoport vagy magának az irodalomnak a feltétlen tiszteletére tanít, hanem arra, hogyan működik az irodalom, mint társadalmi-kulturális jelenség, milyen kulturális kontextusban készültek az egyes művek, és főleg: hogyan működnek a különféle műfajú szépirodalmi alkotások - milyen stilisztikai és retorikai eszközökkel, milyen történetszerkesztési módszerekkel, milyen narratívákkal dolgoznak, milyen eszközökkel próbálják az elbeszélői nézőpontot elfogadtatni vagy ellenkezőleg, a műtől elidegeníteni az olvasót. 

Értem én, hogy jó szövegeket nagyobb lelkesedéssel lehet oktatni, és jobb esetben ennek a lelkesedésnek a szikrája átugrik a diákokra, akik ennek köszönhetően aztán mélyebb odafigyeléssel fordulnak a szöveg felé és szedik azt ízekre. De - pont ahogyan a Harry Potter-láz idején sok magyartanár meg is értette - a szépirodalmi szövegek értelmezésének tanítását azokon a szövegeken kell megkezdeni, amelyeket a gyerekek "maguktól" olvasnak. És ha épp Nyirő-szövegek veszik őket körül, meg a nagypapától Wass Albertet kapnak tizedik születésnapjukra, akkor itt kell kezdeni a tanítást! 

Szóval de: igenis elemeztessétek a tanulókkal, hogyan strukturálódik mondjuk a Funtinelli boszorkány világa belsőre és fenyegető külsőre, és hogy a pszeudó-ízes nyelvezet mely részei valójában a környezeti nyelvek hatásaira vezethetők vissza - mivel a regény finoman szólva sem egy összetett és mélyenszántó művészi alkotás, hamar fogtok végezni. Figyeltessétek meg a diákokkal, hogy Tormay Cecile Bujdosó könyvének elbeszélője végig milyen mélységes megvetéssel nyilatkozik nemcsak politikai ellenségeiről és azokról, akik politika címén köztörvényes bűncselekményeket követnek el, hanem saját társadalmi osztályának, azaz az uralkodó elithez tartozó férfiakról. Elemeztessétek a könyv vezérmotívumát: a rendi társadalom visszaállítására való törekvés, no meg persze az elbeszélő önteltségének megnyilvánulásait. Bónuszfeladatként nézzétek meg azt a kétbekezdésnyi szellembűvészeti mutatványt, amelynek segítségével Herczeg Ferenc a (szerinte) butch Tormayt annak halálakor, nekrológ címén összebékíti a rendes keresztény értékekkel, és együtt gondoljatok végig egy hipotetikus ellenkező "előjelű" helyzetet. Beszéljetek a tanulókkal a meséről és giccsről, amely az olvasó gyengéire rájátszva és félelmeit csatornázva világképének a megerősítésére és az olvasó megnyugtatására irányul, és a művészetről, amely arról ismerszik meg, hogy a megszokott nézőpontokat és látásmódokat megkérdőjelezi. 

Az értő, elemző olvasóból, abból, aki képes az elé kerülő szöveget kultúrtörténeti kontextusában elhelyezni és reflektálva olvasni, nem lesz automatikusan x attól, hogy x irányzatú irányregényt olvas, ugyanúgy, ahogy nem leszel muszlim pusztán attól, hogy elolvasod a Koránt - ehhez nem olvasó kell, hanem olyasvalaki, aki kétségbeesetten keres egy ideológiát, ami megnyugvást biztosít neki. Érdemes elgondolkozni azon a Mark Twainnek tulajdonított állításon, miszerint a kereszténység legjobb ellenszere a Biblia végigolvasása. - És igen, a reflektálásra képes olvasóból nem lesz fasiszta attól, hogy elolvassa Hitler Mein Kampf-ját - ellenkezőleg, cikinek érezné fasizmust vállalva egy kalap alá vonatni magát egy ilyen kisstílű, ócska irományért lelkesedő csoporttal.