Hétfőn tartottuk a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapját, amelynek alkalmából az idén is számtalan városban (Budapesten is) a nők hatékonyabb védelméért tüntettek – jobb jogszabályokért, hatékonyabb bűnüldözésért, több segítségéért az áldozatok új életkezdéséhez, az évekkel ezelőtt aláírt Isztambuli Egyezmény törvénybe iktatásáért. De egy nagyon is lényeges szempont gyakran kimarad a követelésekből.
A rendőrségi beavatkozás, a távoltartás és a hatékony jogszolgáltatás nemcsak konkrét esetekben életet ment, hanem fontos üzenet is a társadalom felé. A potenciális bántalmazónak azt üzeni, hogy ezt nem tehetik meg, a potenciális bántalmazottaknak pedig, hogy védelemre és segítségre számíthatnak, azaz ne hagyják magukat.
De (ahogy korábban írtam) a bántalmazás nem ott és akkor kezdődik, amikor rendőrségi ügy lesz belőle, és épp ezért a rendőri, igazságszolgáltási fellépés végső soron mégiscsak tüneti kezelés marad. A kapcsolati erőszak felszámolása máshol kezdődik: abban, ahogyan az emberi kapcsolatokról és azon belül a párkapcsolatról, szerelemről gondolkozunk és beszélünk. A bántalmazás akkor indul, amikor az egyik ember úgy gondolja, jogot formálhat a másikra (idejére, szexualitására, szaporodóképességére, szolgálataira, pénzére, egyéb erőforrásaira).
Mert amíg a szerelmet, a párkapcsolatot (és a családi kapcsolatokat általában) birtokviszonyként képzeljük el („az enyém vagy”, vagy az asszonynév, mint birtokjelző billog), egységként (amelyben a felek elveszítik önálló emberi mivoltukat), és felbonthatatlanként (minden szakítást, válást kudarcnak értékelünk), amíg lenézzük azt, aki tartózkodik a tartós kapcsolatokat, mert „képtelen kötődni”, de elfelejtjük, hogy a monogámiához való ragaszkodás is beteges lehet és lelki sérülésből fakadhat - addig egészen biztosan folyamatosan újratermelődnek a bántalmazó kapcsolatok. Ez a párkapcsolat/házasság-ideál adja az alapot ahhoz, hogy az egyik fél azt képzelje, joga van a másikat a testi és lelki erőszak változatos formáival rábírni arra, hogy élethossziglan vele maradjon és az ő elvárásai szerint szolgálja a kapcsolatukat, míg a másik még abban is kételkedik, egyáltalán szabad-e neki kiállni magáért és elhagyni azt, aki semmibe veszi őt.
Ha azt akarod, ritkábban fajuljanak a párkapcsolatok erőszakossá, akkor azon (is) változtatnod kell, milyen metaforákkal beszélsz az emberek közötti kapcsolatokról. Szólalj fel, amikor a te jelenlétedben (netán tehozzád) birtoklásként beszélnek kapcsolatokról („az enyém vagy”), amikor normálisnak tartják, hogy a felek feloldódnak egy kapcsolatban és „eggyé” válnak, amikor arról beszélnek, a nő életében az egyetlen fontos dolog a család és a férj boldoggá tétele, a férfié pedig, hogy „cserébe” élethossziglan anyagi jólétet biztosítson neki, amikor nem a kapcsolat természetes részének tekintik, hogy véget ér, hanem kudarcnak értelmeznek minden válást/szakítást, amikor valaki elfogadhatónak tartja, ha valaki a párját elköteleződésbe-házasságba-gyerekvállalásba manipulálja, mert ha egyszer együtt vagy valakivel, akkor az ásó-kapáig kell, hogy tartson. Szólalj fel, amikor bagetellizálják a birtoklást, amikor a szerelem jelének értelmezik a féltékenységet, netán „szerelemféltésről” beszélnek, és igen: akkor is, amikor valaki cukinak tartja, hogy egy óvodás megharapja a másikat, merthát így szereti a kisfiú a kislányt. Pláne nyisd ki a szádat, amikor egy nőt lekurváznak, mert nem hódol be, nem megy férjhez, önállóan működik, nem árucikként vagy kegyként adagolja a szexet, hanem a maga örömére csinálja, nem áll anyának vagy otthagyja a párját, pedig az mennyire jó ember. És ne engedd azt sem, hogy szemétnek nevezzék azt a férfit, aki nem hajlandó feleségül venni és kitartani a párját, vagy hogy lepapucsozzák, mert nem birtoktárgyként tekint a nőjére, hanem szabadjára „engedi”.
Abban, aki képtelen úgy szeretni, hogy közben önálló emberként hagyja élni a másikat, aki betegesen ragaszkodik a kapcsolat felbonthatatlanságához, aki képtelen elfogadni, hogy egy kapcsolat véget ér – abban vedd észre a potenciális bántalmazót és magadat is, a környezetedet is tartsd tőle távol. Neki pedig ajánld, hogy ne a másik birtoklásában keressen magának biztonságot. És abban, aki a másikra való rátelepedést, a birtoklást a szerelem velejárójának tartja, vedd észre a párkapcsolati erőszak támogatóját.
