Számos szimbolikus pillanata van a rendszerváltásnak, de közülük kevés "valódi". Nem a rendszerváltás döntő pillanataira emlékezünk, hanem megrendezett "marketing-eseményekre". Egy ilyen a Páneurópai piknék néven ismertté vált rendezvény, amelynek mégis lett valódi hőse: Bella Árpád.
A vasfüggöny lebontását még 1988-ban döntötték el, ugyanis miután 1988. január 1-től "világútlevelet" kaptak a magyar állampolgárok, teljesen felesleges, ámde igen drága mulatsággá vált a határ műszaki lezárása (a magyarok utazókedvének 1988-tól egészen az EU-hoz való 2004-es csatlakozásig a pénz szabott határt: míg az országból való kilépésnek 1988-tól nem volt akadálya, a más európai országba való belépéshez bizony fel kellett mutatni "elég" pénzt szállodai szállásra és éttermi étkezésre). 1989 elején meg is kezdték a kerítésbontási munkákat.
1989. június elejére befejezték a vasfüggöny nagyjának lebontását.
Annyira gyorsan, hogy a két külügyminiszter, Alois Mock és Horn Gyula lemaradtak arról a bizonyos szimbolikus alapkőletételről, első kapa-, vagyis kerítésátvágásról, annyira, hogy a rendezvényhez külön meg kellett hagyni egy vasfüggöny-darabot: amikor 1989. június 27-én Alois Mock osztrák és Horn Gyula magyar külügyminiszter a sajtó címsorai számára is értelmezhető módon átvágta a vasfüggönyt, az nem a munkálatok kezdete, hanem vasfüggöny lebontásának a végét jelezte.
Az 1989. augusztus 19-én megrendezett "Páneurópai piknik" tehát egy legalábbis magyar oldalról már nem létező határkerítést nyitott meg. Mégis - és nem a rendezőknek köszönhetően - lett pár forró pillanata, amely máshogy is elsülhetett volna. Míg ugyanis Magyarország csendesen, a színfalak mögött már az 1970-es évek végétől (!) nyitogatott a Nyugat felé és pl. 1981-ben kérte felvételét a Világbankba és a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), az NDK jóval zártabb volt. 1988-89 körül azonban számos NDK-polgárnak sikerült nyugati nagykövetségeken keresztül kiutazni. 1989 nyarán (minden bizonnyal a kerítésbontásról való hírek által felbátorodva) számos Magyarországon nyaraló keletnémet a budapesti német nagykövetséghez fordult, mégpedig olyan számban, hogy, mai szóhasználattal élve szeptember 11-ig tartó migránsválságot okoztak Budapesten (több ezren táboroztak a Csillebérci Úttörőtáborban, a zugligeti templom kertjében és a környékbeli kempingekben, ellátásukról önkéntesek, a János kórház konyhája, a Vöröskereszt és a Máltai Lovagrend karitatív szervezetei gondoskodtak). Hiába volt nyitott a határ, a legális határátlépéshez azért szükség volt érvényes útiokmányokra, az NDK-polgárok egyértelműen nem rendelkeztek ilyenekkel, és egy az NDK-val való szerződés alapján haza kellett volna őket zsuppolni. A "Páneurópai piknik" tehát az akkori nemzetközi fogalmak szerint (még messze járunk attól, hogy a néhány országra korlátozódó és még végre sem hajtott Schengeni Megállapodás EU-s jogszabállyá váljon - akkoriban "nyitott"-nak számított az a határ, ahol csak az útleveledet nézték meg és szúrópróbaszerűen a csomagodat...) nyitott határt nyitott meg. A rendezvényt a "Páneurópai Unió" elnevezésű jobb-konzervatív-klerikális szervezet rendezte a Magyar Demokrata Fórum nevű új alapítású párttal, a két ország engedélyével, magyar részről Német Miklós miniszterelnök Pozsgay Imre volt jelen, osztrák részről senki, a Páneurópai Uniót polgári nevén Otto Habsburg-Lothringen, a bajor keresztényszociális unió európai parlamenti képviselője, legitimista politikus képviselte, aki sosem tett hitet a demokrácia mellett (magyarul: úgy gondolta, mind Ausztria, mind Magyarország egyetlen legitim ura ő maga, mint Habsburg trónörökös, ill. halála után leszármazottjai).
Na de hősünkhöz: A Páneurópai pikniken megjelent több száz NDK-polgár, akiket a jelen lévő határőröknek munkaköri kötelességük lett volna letartóztatni. Bella Árpád azonban - karrierjét, szabadságát és családja, gyermekei kényelmét, talán jövőjét is kockáztatva - úgy döntött, beosztottaival oldalralépnek és átengedik a keletnémet tömeget. Ekkor még nem tudhatta, hogy hazaárulóként börtönre ítélik-e, vagy őt igazolja-e a jövő.
Nem a páneurópai piknik az egyetlen "rendszerváltós" esemény, amely utólag lett döntővé stilizálva. Ugyanilyen üres propagandaelem volt Orbán Viktor "ruszkik haza"-beszéde Nagy Imre és társai újratemetésén, 1989. június 16-án. Emlékezések szerint külön megkérték Orbánt, fogja vissza magát, mert haldokló lóba rúgna bele, aki azért haldokolva is tud még kettőt rúgni és ezzel felesleges kellemetlenséget okozni. - Mint látjuk, Orbánnak már akkor is fontosabb volt saját karrierje, mint a nemzete.
